4. FONTOSABB FAJTÁK, TÍPUSOK, HIBRIDEK

A kacsafajták csoportosításánál a klasszikus elvet követjük, miszerint léteznek nehéz vagy nagytestûek, ismerünk közepes testûeket és megkülönböztetjük a könnyû vagy kistestû kacsafajtákat.

Egy másik csoportosítás szerint léteznek gazdasági fajták és kedvtelésbõl tartott ún. díszkacsák. De megkülönböztethetjük a fajtákat aszerint is, hogy azok tojó- (khaki campbell, indiai futókacsa), hús- (aylesbury, roueni) vagy kettõs hasznosításúak e (pekingi, pommeraniai, sachsen)!

A nagytestû kacsafajtákhoz soroljuk:

A közepes testûekhez tartoznak:

a cayuga kacsa,
a gimbsheimi kacsa,
az orpington kacsa,
a pommerániai kacsa.

A kistestû kacsák ismert képviselõi:

az indiai futókacsa,
a streichi kacsa,
és a khaki campbell kacsa.

A gazdasági célú kacsatenyésztésben nem lehet megkerülni az egyre nagyobb jelentõségû mosúsz kacsát. A felsorolt kacsafajták közül Európában az elsõ csoportnak van jelentõsége, közülük is fõként a pekingi kacsának és az aylesburynek.

4. 1. Pekingi kacsa

Klasszikus gazdasági fajta. Egyesíti magában a hús- és tojástermelõ-képességet. A gazdasági célú kacsatenyésztésben egyedülálló fajtává nõtte ki magát. A pekingi kacsa azt jelenti a kacsahús termelésben, mint a leghorn tyúk a fehér héjú tojást termelõ hibrid tyúkok között, vagy a plymouth tyúk a broiler anyai vonalaknál.

Õse Peking környékén a XIV. század óta tenyésztett parlagi kacsa. Jellemzõ volt erre a parlagi kacsára a függõleges testtartás, a fehér tollszín és szokatlanul nagy testtömeg. 1873-ban és 1874-ben az USA-ba importáltak 12 parlagi típusú pekingi kacsát, amely sokkal nagyobb volt, mint az akkor Amerikában elterjedt roueni, cayuga, sõt aylesbury kacsa. Különösen hosszúnyakú, rövidlábú, mélysárga csõrszínû és nem meredek testtartású kacsák voltak. Ettõl az importtól származtatják az ún. amerikai pekingi kacsát, amely a világ meghatározó kacsafajtája lett. Sokszor felvetõdik a kérdés, vajon keresztezték-e Amerikában más fajtákkal ezeket a kacsákat? Forrásmunkák nem tagadják a keresztezés tényét, de nem tartják meghatározónak. A fajtát sokkal inkább a piaci követelményekhez igazodó szelekció alakította. Már az 1873-as import is kitûnt kimagasló tojástermelésével, jó húsformáival. Ennek alapján a múlt század 80-as éveitõl kacsafarmokat ezzel a fajtával népesítették be.

Az amerikai pekingi kacsa feltûnõen alkalmazkodó-képes.

Léteznek nagytestû vonalai, amelyek kiemelkedõ húsformát mutatnak, 50 napos korban 3,5 kg feletti élõsúlyt érnek el. Ezeket a hibridek elõállításában apai vonalaként használják fel. Az anyai partnerként használt vonalai 200 körüli tojás termelésére is képesek. Igaz ezek egészen alacsony élõsúlyúak. A pekingi kacsának Európában két típusa alakult ki. Az amerikai típusú pekingi kacsa mellett az ún. német pekingit is tenyésztették. Ez jobban megközelítette az eredeti kínai pekingit, de küllemre történõ szelekciója miatt gazdasági értékmérõ tulajdonságaiban elmaradt az amerikai pekingitõl. Még Németországban is kiszorult a köztenyésztésbõl.

A Magyarországra bekerült pekingi jellegû kacsaállományok a Landesmann cégtõl származtak. Ennek akklimatizálódott, utántenyésztett változatai voltak a "palotási pekingi", a "szarvasi pekingi", amelyet a HAKI génmegõrzés céljából ma is fenntart. Az 1970-es évektõl Dániából került be kacsapopuláció a választék bõvítésére a rokontenyésztés elkerülésére. Ezek az ún. Larsen kacsák nagyobb testtömegûek, vízszintesebb tartásúak, a pecsenyekacsa végtermék jobb paraméterekkel rendelkezett, mint az addig tenyésztett változatok. Ebbõl a Larsen pekingi kacsából lett a "hortobágyi pekingi" kacsa, de a nemzetközilet ismert kacsahibridek is a pekingi kacsára alapozottak.

Magyarországon található pekingi kacsák 150-170 tojást tojnak, nagyon jó termékenység jellemzi azokat és a végtermékek húsformái nem kifogásolhatók.

A pekingi kacsa tojássúlya vonaltól függõen 75-100 g között változik. A többségre a 80-90 g-os tojás jellemzõ.

4. 2. Aylesbury kacsa

A pekingi kacsához hasonlóan a modern kacsafajta megtestesítõje. Hús-tojó típusú kacsának tekinthetõ. A hústermelõ-képessége jobb, mint a tojástermelése. Angol fajta, de valójában ázsiai eredetû. A múlt században kifejezetten hústermelésre irányuló szelekció hatására jött létre a hasonló nevû dél-angliai város környékén. Innen származik a neve. Számos fajta nemesítésében, hústermelésének javításában részt vett. Fajtatisztán a kacsahibridek megjelenéséig nem volt túl jelentõs. Gácsérjai 5-6 kg felettiek, a tojók 4-4,5 kg élõtömegûek. Izmolt mell, comb, széles hát jellemzõ rá. (5. dia)

Tojástermelése 100 körüli, 90-100 g-os tojás.

Kacsahibridek apai vonalát adja. Fehér tollszínû, igényes fajta.

4. 3. Roueni kacsa

Franciaországban parlagi kacsafajtákból tenyésztették ki Rouen város környékén. Mindenek elõtt hústermelésre szelektálták, aminek eredményeként nagy növekedési erélyû, izmos, jó húsformájú, nagytestû kacsafajtává vált. Tojástermelése gyenge! Anglián keresztül jutott el Németországba, majd Európa más országaiba is. Mindenütt a hústermelés javítására használták. Gácsérjai 4,5, a tojók 3,4 kg élõtömegûek. Bár húsfajtaként tartják számon, ma a kacsahús-elõállításban valójában nincs meghatározó szerepe. Színes tollazata hátrányt jelent, sõt akadályozza modern gazdasági fajtává válását. (6. dia)

Éves tojáshozama 100, tojássúlya 80 g körüli.

Magyarországon a parlagi állományok javítására használták. Ma egy kisebb fajtatiszta populáció van belõle az országban. Ez elsõsorban génvédelmet szolgál. Világos és sötét színû változatát tartják nyilván.

4. 4. Egyéb, kisebb jelentõségû hústípusú kacsafajták

A szász kacsa német eredetû, nagytestû kacsafajta. Az utóbbi idõben megfigyelhetõ terjedése. Nincs gazdasági jelentõsége.

A középnagy testû kacsafajtákat inkább kedvtelésbõl tartják.

A cayuga kacsa fekete színû, Észak-Amerikából származik. Európában, fõleg Németországban található mindenek elõtt azért, mert itt van a legnagyobb divatja a hobbycélú kacsatenyésztésnek.

A hobbycélú kacsatenyésztés eredménye a gimbsheimi kacsa is. Az 1960-as évek közepétõl elismert. Színe kékesszürke.

A pommerániai kacsa régi primitív fajta. Már a XVIII. században is tenyésztették. Kék, fekete, sárga színben Európában sokfelé megtalálható.

Az orpington kacsa az azonos nevû tyúkhoz hasonlóan angliai fajta. Sárga színben tenyésztik. A középnehéz típustól a könnyû változatig több átmenetben megtalálható. (7. dia)

A középnagy testû kacsák tojástermelése 130-150 tojás. 70-80 g-os tojásokat tojnak. Színük miatt nincs gazdasági jelentõségük, sõt jelenleg azért sem, mert a szelekciójuk során más követelményeket támasztanak velük szemben, ezáltal nem tudnak versenyképesek lenni a modern gazdasági fajtákkal.

4. 5. Khaki campbell kacsa

Angliai tenyésztésû. Az aylesburyvel ellentétben kifejezetten tojástermelésre szelektálták. Testsúlya 1,8-2 kg, tojástermelése ennek megfelelõ, de mégis feltûnõen sok. Éves tojáshozama 200 körüli vagy a feletti. Sõt az 1950-es években már 300 körüli tojást termelõ kacsafarmokról is beszámoltak. Respiratórius anyagcsere típusú. Gyenge hústermelésû. Bár tojástermelése figyelemre méltó, mégsem tud hibridprogramokban anyai partnerként szerepelni. Ennek oka barna (khaki) tollszíne, gyengébb húsminõsége, pecsenyekacsának nem megfelelõ gyenge húsformája. Tekintettel arra, hogy Európában inkább tiltják mint kezdeményezik a kacsatojás étkezési célra felhasználását, a khaki campbell kacsának inkább csak kuriózum értéke van. (8. dia)

Magyarországon többfelé keresztezték a tõkés récével nagyobb tojáshozamú F1 kacsák elõállítása érdekében. Az F1 tojókat ismételten vadkacsával pároztattak. Vadászati értéke megkérdõjelezõdött ennek a típusnak és visszaszorult.

Ismert fehér tollszínû változata is. Ennek a fajtaváltozatnak sincs nagyobb jelentõsége.

4. 6. Indiai futókacsa

Kelet-Ázsiából Anglián keresztül terjedt el Európában. Extrém függõleges testtartású, feltûnõen mozgékony, vékony, különleges típust képviselõ kacsafajta. Nyolc színváltozatban ismert a tenyésztése. Tojáshozama 200-at meghaladja. Élõsúlya 1,6-2 kg a tojóknál, 1,8-2 kg a gácséroknál. (9. dia)

Jóllehet növeli a házikacsa genetikai és fenotípusos változatosságát - és emiatt szûk körû tenyésztésének indokoltsága elvitathatatlan -, nincs gazdasági jelentõsége.

4. 7. Hobbycélból tartott kacsák

A tõkés récétõl származtathatóan a díszkacsákhoz 4 különbözõ kacsafajta tartozik. (Egyébként a díszkacsák száma - amelyek a házikacsával nem azonos nemzetségbe tartoznak - meghaladja a 150-et.) Ez a bóbitáskacsa, a smaragd kacsa, a nagy költõkacsa és a törpekacsa. Közülük a törpekacsa érdemel említést egy gazdasági célú fajtaismertetésben. Származása kevésbé ismert. Ázsiai eredetûnek tartják. Európában elõször Angliába jutott el, majd innét terjedt tovább. A gácsérjai 1,2-1,3 kg-ot, a tojói 1 kg-ot érnek el. Tojáshozama 30-50 db, 40-50 g-os súlyban. Négy színben tenyésztik, úgymint vad, fehér, borsósárga és tarka színben. Értékét az adja, hogy minden más kacsafajtától eltérõen igen nagy az egész testtömeghez viszonyított mellhús aránya. Az 1980-as évek elejétõl megindultak a keresztezési kísérletek a tulajdonság átvitelére a normál növekedésû állományokba.

4. 8. Mosúsz- és a mulard kacsa

Már a XVI. században Európába került, de csak 50 éve figyelhetõ meg nagyobb terjedése és az utóbbi 30 évben lett gazdasági baromfifaj. Fõleg Franciaország tett és tesz sokat a fajta tenyésztése, genetikai értékének javítása és népszerûsítése érdekében. A mosúsz kacsa népszerûségét feltûnõen ízletes húsa, nagy növekedési erélye és a házikacsától kisebb mértékû zsírosodása adja. Hústermelésére jellemzõ, hogy 11-14 hetes koráig nem zsírosodik túlságosan. Vágáskor a mellizom 14-16, (16-18) %-ot, a teljes izomköteg 28%-ot tesz ki az élõtömeghez viszonyítva. 12 hetes korban a gácsérok 4-4,5 kg-osak, a tojók ennek 60%-át mutatják. A bõr és a bõr alatti háj nem több mint az élõtömeg 15%-a, a vágott testnek legfeljebb 22%-a. A kifejlett gácsérok 5-6 kg-osak. Tojók ennek felét érik el. Kifejezett a testtömegben megnyilvánuló ivari dimorfizmusa. Az átlagos tojáshozama 100-120 tojás.

Kitûnõ a termékenysége (2-3 tojás lerakása után akár 100%-ot is elérhet).

A hústermelésre jellemzõ pozitív értékmérõk megtartása mellett a tojástermelés javítása a tenyészcél.

Hazánkban is fõleg a francia cégek barbarie kacsáit tartjuk. Közülük kiemelkedik a Grimaud cég ST Barbarie kacsái közül két típus. (10. dia)

Az ún. "hús" barbariet pecsenyekacsa elõállítás céljaira, az ún. "máj" barbariet májtermelési célokra használják. Ezeknél csak a gácsérokat hizlalják töméssel, a tojókat napos korban lefojtják.

A mosúsz kacsával azonos értéket képviselnek a mosúsz gácsér és a pekingi jellegû tojók után származó fajhibridek. Ezek terméketlenek. A két faj közötti köztes alakot képviselik. Hústermelésük felülmúlja a kiinduló fajtákat. A fajhibridek májtermelésre különösen alkalmasak.

A mulard kacsákat általában három vonal keresztezésébõl állítják elõ. Az anyai szülõpár nyeréséhez két pekingi vonalat használnak. Egy kisebb testû, jó tojástermelõ-képességû tojóvonalat párosítanak egy nagyobb testû, sok értékes húsrészt tartalmazó, szuperizmolt nagyszülõ apai vonallal. Az így nyert ivadékok tojóit (ez az anyai szülõpár) keresztezik a kiváló májtermelõ tulajdonságú és jó húsformájú, fajtatiszta pézsmaréce gácsérral.

4. 9. A Cherry Valley kacsahibrid

Nevét - amelyik fantázianév - eredetileg a Nickerson Research Centre Ltd-tõl kapta. Nemesítõi 1959-ben jelentek meg vele a nemzetközi baromfikereskedelemben. (11. dia)

A hibrid döntõen pekingi típusú vonalkeresztezett kacsa. Némelyik nehéztestû (apai) vonala minden bizonnyal az aylesbury kacsafajtára épül.

Egyébként kistestû broilervégterméket adó vonalaktól a nehéz - 50 napos korra 4 kg feletti - kacsákat adó vonalakig minden típust forgalmaznak. Ma a kistestû vonalai visszaszorulóban, a nagytestûek terjedõben vannak.

Magyarországra 1970-ben került elõször cherry valley kacsahibrid. Azóta folyamatosan ezek a szülõpárok adják az országban elõállított pecsenyekacsák 30-60%-át.

Évtizedekig a középtestû szülõpárokat, majd nagyszülõpárokat importáltuk. A darabolt termékek piaci jelentõségének növekedésével a nagytestû szülõpárok behozatalára is sor került. Ma inkább ezek a meghatározóak. Utánuk 47 napos korra 3 kg fölötti pecsenyekacsák nevelhetõk.

A nagytestû típusoknak feltûnõ az izmoltsága, értékes húsrészeinek aránya. A cég 1965-tõl igen nagy súlyt fektet a mell- és combhús arányának növelésére.

A hibrid tojástermelése a szülõpárok élõsúlyának függvénye. A könnyebb testû változatoké megközelíti a 200 tojást, a nagytestû "Super M" szülõpárok 150-155 tojást raknak tojóidényenként. Kitûnõ a hibrid állóképessége, tojásrakásának intenzitása. Az állományok egyedeinek akár 30%-a is képes megszakítás nélkül 25-30 tojást tojni.

Kifogástalan a keltetésre alkalmas tojások aránya és a keltethetõsége. A megtojt tojások 82-83%-ából naposkacsa lesz.

A pecsenyekacsa takarmányhasznosítása ugyancsak imponáló. A fajlagos takarmány-felhasználása 2,7-2,8 kg.

A Cherry Valley cég tenyésztõi munkájának eredményeként megjelent a Super M2 hibrid, mely mind a szülõpár, mind a végtermék teljesítményében felülmúlja a Super M konstrukciót.

4. 10. A szarvasi K 94-es kacsa

Az új fajta 1994-ben lett bejelentve, jelenleg tesztelik. A fajta a Szarvasi Kacsafarm Kft. tulajdona. Nemesítette Kiss László. (12. dia)

Tollazata fehér, rugalmasan tömött, sima. Szárnya közepesen hosszú, a törzsre simuló. Csõre és a lába színe narancssárga, lábszára rövid. A törzs - állás közben - a vízszintessel 20-25o-os szöget zár be. Koponyája domború, feje nagy és széles, kétoldalt kissé lapított. Szeme élénk-fényes, okulája nincs. A törzse széles és mély, hosszúsága a közepesnél nagyobb. A combok és a mellrész fejlett és jól izmolt.
kifejlettkori élõsúly tojó  kg 3,60 
gácsér kg 4,10 
tojástermelése 200 napos termelés alatt  db 158,00 
ebbõl tenyésztojás  db 150,00 
tojástömeg g 89,21 
termékenység  % 94,02 
kelési eredmény  % 82,00 
egy tojó után kikelt kacsa  db 123,00 
egy tojás termeléséhez felhasznált táp (gácsér fogyasztással együtt) 

g

330,00 

napos tömeg g  52,00
18 napos tömeg g 840,00 
49 napos tömeg g 3028,00 
takarmányértékesülés  g 2974,00 
kiesés 49 napos korig  % 5,66 
A szarvasi K 94-es kacsa elsõsorban halastavi kacsa, de félszáraz körülmények között is jó eredménnyel nevelhetõ. Igen intenzív, de emellett nagyon jó tûrõ- és alkalmazkodóképességgel rendelkezik.

Ajánlatos ivararány: 1:4,8-5,0.

A pecsenyekacsa-nevelésnél a toll érése olyan, hogy a 44 és 52 napos kor között iparilag vágható és feldolgozható. Ez lehetõvé teszi a piaci igényeknek megfelelõ, különbözõ vágótömeg biztosítását.

A tyúkhoz és a pulykához hasonlóan a kacsahibridek is szerte a világon háttérbe szorítják a tradicionális fajtákat. Magyarországon elsõként a Haltenyésztési Kutató Intézetben állítottak elõ kacsahibrideket. Utolsó elismert kacsahibridjük a "kõrösmenti hibrid" volt, amelyet ma géntartalékként tartanak fenn. (S, T, Q vonalai vannak.) A nálunk jelenleg forgalmazott angol Cherry Valley kacsahibrid mellett a holland Jansen cég Pekinos és Minikos hibridjei az ismertebbek és egyre nagyobb szerepet kap a világpiacon a dán Legarth tenyésztõ vállalkozás Legarth Berill elnevezésû hibridje.