MANGALICA

Származás:

A mangalica õsi magyar zsírsertés. Kistestû, vékony csontozatú és göndör szõrköntös borította. Fõleg az ország középsõ részén volt elterjedt. 1833-tól a szerb sumadia sertéssel történt a fajta nemesítése. A mangalica a múlt század második felétõl mintegy 100 éven keresztül európai hírt és rangot jelentett a magyar sertéstenyésztésnek.

Küllemi leírás:

A sertést gyaluforgács szerûen göndörödõ szõrköntös takarja. Négy színváltozata volt. Legelterjedtebb a szõke. A fecskehasú és a fekete változatot a horvátországi szerémségi tájfajtával való keresztezéssel hozták létre. Ezek termelése elmaradt a szõke mangalicáétól, de ellenállóbbak voltak. A fekete mangalica mára kipusztult. A negyedik színváltozat a vörös, amely színét valószínû az õszi szalontai fajtával való keresztezéstõl kapta. A fej kicsi, a fülei nagyok és elõre lógóak. A profilvonal enyhén homorú. A torokjárat széles, a toka nagy. A nyak rövid, hengeres. A törzs közepesen hosszú. A hát egyenes, feszes, de nem ritka a pontyhát sem. A mellkas dongás és mély. A has közepesen nagy. A váll és a far erõs, telt, de csak közpesen izmolt. A far csapott. A végtag rövid, finom csontozatú és szilárd. A bõr és a körmök palaszürkék. Csecsbimbók száma 5-5 vagy 6-6.

Felhasználás:

A zsírsertés fénykora után a cornwallal, a berkshirrel, sõt a fehér hússertéssel is keresztezték a szaporaság és a hústermelõ képesség növeléséért. A fajta az 1960-as évekre kiszorult a köztenyésztésbõl.

Tenyésztés:

A fajta egyedeinek száma az elmúlt 2 évtizedben 100 és 500 közöttire csökkent. Génrezerv tenyésztését az állam anyagi támogatásával Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet felügyeli. Törekedni kell a szoros rokontenyésztés elkerülésére és a leromlás csökkentésére.

Jelenlegi helyzet:

A fajta megmentése a kipusztulástól. Elképzelések és próbálkozások vannak a fajtával biosertés elõállíásra, valamint igény mutatkozik speciáli minõségû sonka termelésére spanyol piacra.

1993. évtõl külön szerepelnek a szõke-, a vörös- és a fecskehasú mangalica fajták adatai.