A táplálék és víz felvétel szabályozásában szerepet játszó folyamatok

Az emésztés folyamata a táplálékfelvétellel kezdődik. A faj, illetve az egyed számára legmegfelelőbb mennyiségű és minőségű takarmányok elfogyasztását szigorú élettani folyamatok szabályozzák. Ezek az éhség, az étvágy és a jóllakottság érzete.

Az állatok takarmányfelvételét az éhségérzet előzi meg, amely az egyedet a táplálék megszerzésére ösztönzi. Az éhségérzet keletkezésének helyi (lokális) és általános tényezőit  szokás megkülönböztetni. Az üres gyomor erőteljes összehúzódásokat végez, ezek az ún. éhségkontrakciók az éhségérzet kialakulásának helyi komponensei. Az éhségérzet akkor is kialakul, ha az állatból a gyomrot műtéti úton eltávolítjuk. Ez azt bizonyítja, hogy keletkezésében nemcsak a gyomor üressége játszik szerepet. Nincs éhségérzete ugyanakkor az állatnak, ha súlyos beteg, jóllehet már hosszabb ideje nem fogyasztott takarmányt és ezért a gyomra üres. Az éhező állatok anyagcseréjében olyan változások jönnek létre, amelyek a vér bizonyos anyagainak mennyiségi változásával járnak együtt. A táplálékfelvételre ösztönző érzet kialakulása elsősorban a vér alacsony glükóztartalmával, valamint szabad aminosav- és egyes lipidfrakcióinak megváltozásával hozható összefüggésbe. Az éhségérzet az állat világrahozott sajátossága, időszakosan jelentkező kínzó érzés, amely az állatot takarmányfelvételre készteti, a látási, szaglási és ízlelési ingerekkel nem áll szoros kapcsolatban. Az éhségérzet elsősorban az állat energiaigényének kielégítésére szolgál.

Ezek a sajátosságai különböztetik meg az étvágy érzésétől, amely az egyedi élet során szerzett tulajdonságnak fogható fel és szorosan összefügg az érzékeléssel kapcsolatos (látás, ízlelés, szaglás) emlékképekkel. Az étvágy az éhséggel szemben nem időszakosan jelentkezik és a szervezet igényeinek kielégítése érdekében az állat számára egy bizonyos fokú minőségi válogatást tesz lehetővé. A háziállatok takarmányválogatásában az érzékszervek tehát igen fontos szerepet játszanak. Köztudomású azonban, hogy az egyes állatfajok különböző érzékszerveinek jelentősége a válogatásban eltérő. A sertés, a ló főleg szagló- és ízlelőszerveivel, a baromfi ugyanakkor elsősorban a látás segítségével válogat. Valamennyi állatfaj esetében az ösztönnek jelentős szerepe van a takarmányválogatásban. Ez eredményezi azt, hogy hiány esetén a hiányt fedező takarmányféléből fogyaszt.

A jóllakottság érzése ugyancsak összetett folyamat eredményeként jelentkezik. Kialakulásában elsősorban olyan helyi tényezők játszanak szerepet, mint az emésztőcső, elsősorban a gyomor takarmányfelvételt követő teltsége, a felvett takarmánynak az emésztőkészülékre gyakorolt mechanikai vagy kémiai hatása. A jóllakottságérzet kialakulásában ugyanakkor szerepet játszanak az anyagcserében bekövetkező azon változások is, amelyek a takarmányfelvételt követően jönnek létre. Elsősorban a szénhidrát- és a lipidanyagcserében bekövetkező változások hozhatók azzal összefüggésbe. A jóllakottság érzése az állatot a takarmányfelvétel beszüntetésére készteti. Bármilyen élettani mechanizmuson keresztül jön létre, kialakulását végső soron a megszokott takarmányadag elfogyasztása eredményezi. Legtöbb háziállatfaj esetében nemcsak az elfogyasztott takarmányadag mennyisége, hanem annak tápanyag-koncentráltsága, elsősorban energiatartalma is meghatározó tényező. Ennek eredményeként a kisebb energiatartalmú takarmányokból az állatok igyekeznek többet fogyasztani, mint a koncentráltabb, nagyobb energiatartalmúból. Ezért az állat a takarmány energiatartalmának különbözősége esetén is a számára szükséges, viszonylag egyenletes energiaellátásban részesül. A túlságosan gyakori és gyors változásokat ez a regulációs mechanizmus azonban nem mindig képes követni. A takarmányváltást követően rövidebb-hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy a megszokott energiamennyiség felvétele érdekében a takarmányfogyasztás megváltozzon. Ennek megfelelően, hogy elkerüljük a takarmányváltásból eredő zavarokat (luxusfogyasztás, energiahiány), a szoktatásnak, fokozatosságnak döntő jelentősége lehet.

 

Az éhezés

A szervezet táplálóanyagokból állandó utánpótlásra szorul. Ha az utánpótlás nem megfelelő, az állapotot éhezésnek nevezzük. Az éhező állat előbb hasznosítja raktárkészleteit, majd, sőt gyakran ezzel egy időben csökkenti a termelést. Éhezésen általában a mennyiségileg elégtelen takarmányfelvételt értik. Ebbe a fogalomkörbe tartozik azonban valamely esszenciális táplálkozási összetevő részleges hiánya is. Az éhezés általános következményei közül leghamarabban a termelés visszaesése jelentkezik. A rosszul takarmányozott, hiány betegségben szenvedő állatok könnyebben betegszenek meg kórokozókkal való fertőződés következtében, sőt, számos fertőző megbetegedés csak az ellenálló képességében gyengült szervezetben tud kialakulni. Éhezéskor fokozottabb mértékben jelentkeznek a szaporodási zavarok. Csökken a hím állatok spermiumképzése, nőstényekben ún. csendes ivarzás figyelhető meg, súlyosabb takarmányozási zavar esetén pedig megszűnik a ciklikus nemi működés.

 

Az éhség és a jóllakottság érzetét keltő változásokat a hipotalamuszban levő két központ, a táplálékfelvételi és a jóllakottsági központ koordinálja. Az éhség- és a jóllakottságérzet kiváltásában szerepet játszó általános tényezők a vérplazma egyes komponenseinek (glükóz, szabad aminosav, lipidfrakciók) koncentrációváltozásán keresztül gyakorolnak hatást az említett központokra. A takarmányfelvételt szabályozó központok ugyanakkor szoros kapcsolatban állnak más, elsősorban az ízlelési, a nyálelválasztási és a hőközponttal is. Ennek eredményeként az olyan külső tényezők, mint a takarmány íze, vagy a környezeti hőmérséklet, jelentős hatást gyakorolnak a felvett takarmány mennyiségére.

 

Az éhezés hatása az anyagcserére.

Éhezéskor a szervezet szénhidráttartalékai 2-3 nap alatt  lecsökkennek, amelyek azután hosszabb ideig, az éhezés végső stádiumáig lényegében egy szinten maradnak. A 2-3. nap után a zsírtartalékok felhasználása lép előtérbe, és kevés fehérjével együtt a zsír fedezi az éhhalál küszöbéig az energiaigényt. Minimumra csökken ugyanakkor a N-ürítés és alacsony szinten marad egészen a halál előtti 1-2 napig.

 

A szomjúságérzés

A takarmányfelvételhez hasonlóan az állatok vízfelvételét is bonyolult élettani folyamatok szabályozzák. Ha a szervezet akár takarmány, akár ivóvíz formájában nem jut elegendő vízhez, vagy ha jelentősebb mennyiségű folyadékot veszít (hasmenés, hányás, vérvesztés), szomjúságérzet alakul ki, amely az állatot vízfelvételre ösztönzi. A szomjazó állat száj- és garatüregének nyálkahártyája a csökkent nyálelválasztás következtében kiszárad, amelyet a szomjúságérzés helyi (lokális) tényezőjének tartunk. A folyadékhiányos szervezetben ugyanakkor olyan általános jellegű változások is létrejönnek, amelyek hozzájárulnak a szomjúságérzet kialakulásához. A folyadékdeficit következtében a szervezet vízterei „beszűkülnek", növekszik a testfolyadékok ozmózisos koncentrációja, melynek következtében a szövetekben olyan kolloidkémiai változások jönnek létre, amelyek az egész anyagcserét befolyásolják.

 

Az ízlelés és a szaglás szerepe a háziállatok takarmányfelvételében, emésztésében

A takarmányfelvétel során az ízlelés a legtöbb háziállat esetében szerepet játszik. Az egyes háziállatfajok takarmány válogatásában betöltött szerepét tekintve ugyanakkor az ízérzékelés jelentős különbségeket mutat. A legtöbb állatfaj az ízlelés segítségével ismeri fel az egyes anyagokat táplálkozásra felhasználhatóként. Az ízlelésen alapuló válogatás fontos szerepet játszik az egyes állatfajok élettani igényeinek kielégítésében, emellett az egész emésztőkészülék működésére jelentős hatással van. Az ízingerek szabályozó szerepet töltenek be az emésztőapparátus motorikájában: míg a gyomor összehúzódásait fokozzák, a belekét csökkentik. A nyálelválasztás, a gyomornedv- és a hasnyál-elválasztás intenzitása ugyancsak szoros kapcsolatot mutat az ízérzékeléssel.

Kísérletesen igazolták, hogy az állatok ugyanazokat az alapízeket - édes, savanyú, keserű és sós - érzékelik, mint az ember. Az állatok ízérzékelését nagyon nehéz egzakt módon vizsgálni, és mert minden egyes állatfaj ízérzékelése sajátos és a fajra jellemző. Helyesebb, ha az állatok esetében a négy alapíz helyett kedvelt és kevésbé kedvelt ízeket különítünk el.

Legtöbb állatfaj előnyben részesíti az édes és savanykás ízeket. A borjak és a sertések például kedvelik a cukoroldatokat, noha a különböző kémiai szerkezetű cukrok ebből a szempontból nem azonos hatásfokúak. Az állatfajok zöme ugyanakkor visszautasítja a keserű ízt, a kecske viszont ezt is jól elviseli. A takarmányfelvétel kritikus időszakaiban (választás, átcsoportosítás stb.) bizonyos kedvelt ízanyagok előnyös hatást gyakorolhatnak a takarmányfogyasztásra. A malacok szilárd takarmányra való szoktatása, vagy a takarmányváltás könnyebben megoldható bizonyos természetes vagy mesterséges ízesítőanyagok (soványtej, pörkölt árpa, tejcukor stb.) alkalmazásával.

A háziállatok szaglásának szerepe a takarmány felkeresésében és válogatásában kisebb jelentőségű, mint a vadon élőállatok esetében. A háziasítás során jelentősen csökkent a szaglószervek érzékenysége a takarmányok, illetve a toxikus anyagok kiválogatásának készségére. Bizonyos kedvelt illatanyagok fokozhatják a gazdasági állatok takarmányfelvételét, az undort keltő illatanyagok ugyanakkor az állatok takarmányfelvételének beszüntetését okozhatják. A takarmányfelvétel fokozása érdekében javasolt kedvező illatanyagok (ánizs, görögszéna) alkalmazásának gyakorlati előnyeit még nem sikerült egyértelműen bizonyítani.