Az őszi árpa rendszertana, alaktana és egyedfejlődése

Rendszertana

Az őszi árpa (Hordeum vulgare L.) egyszikű növény, a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, ezen belül az árpák (Hordeum) nemzetségébe tartozik. A nemzetségben az elismert fajok száma a folyamatos revíziók miatt változó, de 30-40 közé tehető. A különböző földrajzi területeken megtalálható fajok száma Európában és Délnyugat-Ázsiában 5, Dél-Amerikában 15, Észak-Amerikában 4, Közép- és Kelet-Ázsiában 3, Dél-Afrikában 1.

A kultúrárpa a vadárpából (Hordeum vulgare subsp. spontaneum) alakult ki. A faj rendkívül változatos, ezért sokféleképpen csoportosították. A ma elfogadott felosztása a következő:

Hordeum vulgare L.

- subsp. spontaneum vadárpa, hazánkban gyomnövényként fordul elő. A kultúrárpák gyomnövényeként, azokkal kereszteződve hozta létre a korábban önálló ősi fajként (Hordeum agriocrithon) kezelt hatsoros hibrid árpát.

- subsp. vulgare termesztett árpa

- convar. vulgare szinonímái: H. hexastichon, H. tetrastichum, H. polystichum, négy és hatsoros árpák, Magyarországon őszi árpaként általánosan elterjedtek.

- convar. distichon szinonímái: H. distichon, H. vulgare subsp. distichum, kétsoros árpa, Európában, így hazánkban is elsősorban sörárpa, a világban egyébként élelmiszer- és takarmánynövény.

Alaktana

A növény felépítése a pázsitfüvekre jellemzően alakul. Bojtos gyökérzete van. A gyököcskéből fejlődő valódi gyökér a talajban igen mélyre, akár 2 méter alá lehatol. A gyökértömeg legnagyobb részét a szikközépi szárból eredő másodlagos gyökerek vagy mellékgyökerek adják, ezeket gyakran csíragyökereknek is nevezik. A csíragyökerek végzik a víz- és tápanyagfelvétel nagyrészét, így nagyon fontos szerepük van a növény vízellátásában és tápanyagfelvételében.

A szikközépi szár feletti nóduszokból fejlődnek a csomógyökerek, melyek szintén hajtáseredetű mellékgyökerek. Ezek főképpen a talajszintet hálózzák be, a növény támasztásában és a vízfelvételben töltenek be jelentős szerepet. Az őszi árpa gyökérzete a tavaszi árpáénál sokkal dúsabb, fejlettebb. A gyökértömeg a virágzás időszakában a legnagyobb.

Szára a fűfélékre jellemző szalmaszár, belül üreges, csak a szárcsomókban tömör. Magassága 70-150 cm között lehet, a mai őszi árpa fajták magassága általában 80-110 cm között van. A szár állóképessége fontos fajtatulajdonság, mivel az őszi árpa nagyon könnyen megdől. Általában a magasság és a szárszilárdság között negatív összefüggés tapasztalható, az alacsonyabb fajták kevésbé hajlamosak a megdőlésre.

Az árpa főhajtása a bokrosodás időszakában elágazik. Az oldalhajtások a talajfelszín alatt, a főhajtás első vagy második nóduszából, az úgynevezett bokrosodási csomóból indulnak. A bokrosodási csomó talajbani helyzete jelentősen befolyásolja a télállóságot, hazánkban általában 2-4 cm mélyen helyezkedik el.

Az őszi árpa levélzete a tavaszi árpáénál fejlettebb. A levelek száma általában 6-8. A levél három részre tagolható, a levélhüvelyre, a levéllemezre, és a nyelvecskére. A levélhüvely módosult levélalap, amely körülöleli a szártagot, széleivel nem nő össze, többnyire nyitott. A tavaszi árpához képest kevésbé szorosan öleli a szárat, így annak szilárdításában kisebb szerepe van.

A levélhüvely korai elhalása jelentős szárszilárdsági problémát okozhat az őszi árpánál. A levéllemez és a levélhüvely csatlakozásánál található a nyelvecske. A nyelvecske szorosan a szárhoz simulva megakadályozza, hogy a levélhüvely és a szár közé víz kerüljön. A levéllemez alapjánál, két oldalon helyezkednek el a fülecskék. Az árpa fülecskéi a gabonafélék között a legfejlettebbek, világos, sárgásfehér színűek.


 

Virágzata kalász, ami összetett virágzat, füzéres füzér. A kalászpadkákon három-három egyvirágú kalászka helyezkedik el. A hatsoros és négysoros árpák esetében mind a három kalászka fertilis és termést hoz. A négysoros árpa kalászában a szélső kalászkák egymás alá csúsztak, ferdén egymás alá rendeződtek, ezért a kalász közel négyoldalúan összenyomottnak látszik. Mivel mind a három kalászka termékeny, szabálytalan hatsorosnak is nevezik.


A hatsoros árpák három-három kalászkájában fejlődő szemek külön sort alkotnak, így alakul ki a hat sor. A kétsoros árpáknál csak a középső kalászka termékeny, a két szélső steril. A külső toklász hosszú szálkát visel, a szálka hosszúsága elérheti a 18-20 cm-t is.

Az árpa túlnyomóan öntermékeny, zömében már hasban megtermékenyül, de több-kevesebb idegen beporzás is előfordul, ami a nemesítés során nagy jelentőségű.

Az árpának a búzához hasonlóan szemtermése van, vagyis a maghéj a terméshéjjal összenőtt. A búzától eltérően azonban a szemtermésre szorosan rátapadt a pelyva, az csak nehezen távolítható el. A termés fehérjetartalma valamivel nagyobb, mint a búzáé, 11-14 %. Vannak csupasz változatok is, ezek fehérjetartalma elérheti a 15 %-ot is. A termés sikérszerű fehérjét keveset tartalmaz, ezért önmagában kenyér nem készíthető belőle. A fehérje aminosav összetétele a többi gabonaféléhez hasonlóan viszonylag kedvezőtlen, esszenciális aminosavakban viszonylag szegény. Az egyik jellemző árpafehérjéje a hordein, lizinből és treoninból kevesebbet tartalmaz az egygyomrú állatok igényéhez képest.

A hatsoros fajták termése egyöntetű fejlettségű, de méretük, ezerszemtömegük kisebb, mint a kétsorosaké. A négysoros árpák kalászában a szemek a kalászban elfoglalt helyüktől függően eltérő méretűek, ezért a csírázásuk sem egyöntetű. A középső szemek nagyobbak, a két oldalsó kevésbé telt. Söripari felhasználásra ezért kevéssé alkalmasak. A kétsoros fajták szemmérete sokkal kiegyenlítettebb, ezerszemtömegük nagyobb.