Származása, jelentősége, felhasználása

A vöröshere a lucernához hasonlóan pillangós virágú szálas takarmánynövény, az ország csapadékosabb, hűvösebb tájain termesztjük.

A vöröshere Közép-Európába a mediterrán vidékekről került be a XVI. században. Hazánkban a XVIII. század végétől termesztik. Stájerországból került a Dunántúl nyugati részeire, innen ered a „stájerhere", illetve a „lóher"(lóhere) elnevezés is.

Magyarországon ott érdemes termeszteni, ahol az éves csapadékmennyiség a 600 mm-t meghaladja, a lucerna számára azonban nem kedvezőek a talaj, -illetve a klimatikus viszonyok. Vas és Zala megyében, Dél-Somogyban, valamint a Szatmár-beregi síkságon alakult ki jelentősebb termőkörzete.

Napjainkban néhány ezer ha-on folyik a termesztése, és a magtermő terület is ingadozó.

Felhasználása hasonló a lucernához, szálastakarmányként és vetőmagelőállítás céljára termesztik. Elővetemény-értéke kiváló.

Szénatermése 3,5-4,5 t/ha, magtermése 160-210 kg/ha. Hasonlóan a lucernához, az öntözést meghálálja, öntözve a termés akár kétszeres is lehet.

Elsősorban szénakészítésre használják, de etethető zölden is. A vastagabb szárrészek miatt nehezebben szárítható, mint a lucerna. A hetvenes években a lucernához hasonlóan lisztkészítésre is használták. Legeltetésre a lucernához hasonlóan nem alkalmas, mert puffasztó hatású.

A talajra gyakorolt kedvező hatása a lucernánál említettekhez hasonló. Mivel azonban rövidebb tenyészidejű, a többszakaszos vetésforgóban a jelentősége nagyobb. A gabonafélék egyik legjobb előveteménye.

A gyökerével szimbiózisban élő Rhizobium trifolii baktérium segítségével akár 140 kg N is visszamarad a talajban. Általában kétéves növényként hasznosítjuk, mert a harmadik évben rendszerint kiritkul. Évente kétszer, öntözve, illetve kedvező ökológiai körülmények között háromszor is kaszálhatjuk.