Származása, jelentősége, felhasználása

A tritikálé mesterségesen előállított, fajkeresztezésből származó növény. A búza és a rozs keresztezéséből jött létre, előállítása azonban nem volt egyszerű. Az 1870-es években a botanikusok kísérleteztek a búza és rozs keresztezésével, hogy tisztázzák a két növény rokonsági kapcsolatát. A fajhibridek legtöbbször sterilek, tehát a virágzatban nem képződik mag. A tritikálé meddőségi problémájának megoldása mintegy 100 évet vett igénybe.

A ma termesztett tritikálé fajták szekunder hexaploid hibridek, kétszeres keresztezésből származnak (őszi búza x rozs) x (Triticum turgidum x rozs). A tritikálé nemesítésében nagy szerepe volt Kiss Árpádnak, ő állította elő az első szekunder hexaploid tritikálét 1960-ban.

A tritikálé nemesítés célja a búza és a rozs jó agronómiai tulajdonságainak egyesítése volt. Biztosan nagy termőképességű, télálló és fagytűrő, jó takarmányértékű fajták előállítása. Ma a lisztminőség javítása is kiemelt célként fogalmazódik meg a nemesítésével foglalkozó szakemberek körében.

A tritikálé fajták ma valóban ötvözik a szülők kedvező tulajdonságainak nagy részét. Jó alkalmazkodóképességű, jó szárazságtűrésű, nagy csírázási erélyű, gyors kezdeti fejlődésű, jó bokrosodóképességű, a betegségekkel szemben ellenálló növények. A tritikálé nem helyettesíti a rozsot, nem váltja ki a búzát, megvan a saját helye és szerepe a köztermesztésben.

Igénytelensége, jó betegségellenálló képessége következtében gazdaságosan és környezetkímélő módon termeszthető kedvezőtlen ökológiai körülmények között is.

A jó tulajdonságokkal rendelkező szekunder hexaploid fajták megjelenése után, az 1970-80-as években ugrásszerűen nőtt a vetésterülete a világon. Míg 1975-ben 500 hektár alatti területen vetették, a kilencvenes évek közepére meghaladta a 1,5 millió hektárt a tritikálé vetésterülete, 2002-re a 3 millió hektárt is elérte.

Magyarországon az 1960-as évek végén, 70-es évek elején jelentősen nőtt a vetésterülete, meghaladta a 16 ezer hektárt, majd drasztikusan visszaesett, a 80-as években nem érte el az ezer hektárt sem. Az újabb fajták kedvező tulajdonságai azt eredményezték, hogy a kilencvenes évektől hazánkban is fellendült a tritikálé termesztése.

Magyarországon takarmányozásra használjuk a tritikálét, takarmányértéke nagyon jó, meghaladja a búzáét. Sikértartalma ma már eléri a búza szintjét, tehát kenyérsütésre is alkalmas. A sikért alkotó fehérjék aránya azonban eltérő, így a sikér minősége elmarad a búzától. Kedvező beltartalmi tulajdonságai, és minimális vegyszerfelhasználás melletti termesztése miatt várhatóan nőni fog az emberi táplálkozásban betöltött szerepe.