Termesztési technológiája

Vetésváltás

Az őszi búza szármára azok a jó elővetemények, amelyek korán betakarításra kerülnek, nem marad vissza nagymennyiségű szár- és tarlómaradvány, nem használják ki a talaj, víz- és tápanyagkészletét, esetleg nitrogénben gazdagítják a talajt, gyommentesen hagyják vissza a talajt, nincs közös kártevő és betegség.

Az őszi búza jó előveteményei a hüvelyes növények (borsó, bab, lencse, szója), őszi és tavaszi takarmánykeverékek, korai betakarítású ipari növények (repce, len, mák, dohány), korán, második kaszálás után feltört évelő pillangósok (lucerna, vöröshere).

Az őszi búza legjobb előveteménye a borsó. A borsót korán, július elején betakarítják, kevés szár- és tarlómaradvány marad utána a területen. A sekély gyökerezésű borsó nem használja ki a talaj vízkészletét, a talajt gazdagítja nitrogénben (nitrogén-gyűjtő baktériumok tevékenysége következtében). A borsónak és a búzának nincs közös betegsége és kártevője. A borsó után termesztett búza termése a kedvező elővetemény hatására 1,0-1,2 t/ha-ral növekedik.

Közepes előveteményei a silókukorica, csemege kukorica, korán betakarított burgonya, napraforgó, silócirok, kender.

Rossz előveteményei a kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tritikále), október 20. után betakarított növények (kukorica, cukorrépa), szemescirok, száraz évjáratban a lucerna, későn feltört évelő pillangósok.

Tápanyagellátás

Az őszi búzánál a termés nagyságában és minőségében a tápanyagellátásnak döntő szerepe van. A búzafajták tápanyagigényének és tápanyag-hasznosító képességének ismerete mellett a kijuttatott műtrágya hatóanyagok meghatározásához figyelembe kell venni a talajok tápanyagtartalmát, tápanyag-szolgáltató képességét, az elővetemények tápanyagpótló hatását is.

Az őszi búza fajlagos tápanyagigénye                                    A kijuttatandó trágyaadagok:

100 kg fő- és melléktermék képzéséhez:                                               (hatóanyag)

Nitrogén:          2,7 kg/100 kg                                                   60-150 kg/ha

P2O5:                1,1 kg/100 kg                                                   50-100 kg/ha

K2O:                1,8 kg/100 kg                                                   70-120 kg/ha

A nitrogén műtrágyát ősszel és tavasszal megosztva kell kijuttatni. Az egy adagban nagyobb mennyiségben kijuttatott nitrogén a talajvízzel kimosódik a talajból, és környezetszennyezést okoz. (A talajvízbe került nitrogén okozza az ivóvizek nitrát-szennyeződését. A szervezetben a nitrát nitritté alakul át, ez a vér oxigénszállítását gátolja, fulladásos halált okozhat, főleg csecsemőknél veszélyes a nitrátos víz fogyasztása.)

A szükséges nitrogén mennyiségének 0-20%-át kell ősszel, 50-70%-át tél végén,

0-30%-át szárbainduláskor és 0-10%-át kalászoláskor kell kijuttatni. Az ősszel kijuttatott nitrogén segíti a növény kezdeti gyors növekedését, fejlődését. A télvégén adott nitrogén a gyors tavaszi regenerálódást, bokrosodást teszi lehetővé. A hideg talajból még nincs tápanyag-feltáródás, a búza csak a műtrágyából jut tápanyaghoz. A nitrogén műtrágya tavaszi több adagban történő kijuttatásával növelhetjük a kalászok számát és az ezerszemtömeget.

A foszfor és kálium műtrágyákat ősszel, az alaptalaj-műveléskor egyadagban kell kijuttatni. A foszfor és a kálium műtrágyának a talajban át kell alakulnia a növények számára felvehető formába.

Talajművelés

Az őszi vetésű növények talajelőkészítése mindíg nehezebb feladat, mint a tavaszi vetésű növényeké. Az őszi búza nem a talaj mélyművelését, hanem a jó minőségű, beéredett és ülepedett magágyat igényli. A talajművelés milyenségét a talaj típusa, kötöttsége, nedvességi állapota, az időjárás, az elővetemény lekerülési ideje, a visszahagyott szár- és tarlómaradványok mennyisége határozza meg. A talajművelés célja a víz befogadásához, raktározásához, a tápanyagok feltáródásához kedvező talajállapot létrehozása és a gyors csírázás-kelés, valamint az optimális növényszám megteremtése érdekében a jó minőségű magágy elkészítése. A kelés az aprómorzsás, ülepedett, kellő nedvességet tartalmazó talajban lesz kellőképpen gyors, egyöntetű. A nyári-őszi időszakban a kiszáradt talajok az eke nélküli, energiatakarékosabb, sekélyebb talajművelést teszik csak lehetővé.

Talajművelés korán lekerülő, kevés szármaradványt visszahagyó elővetemény (pl. borsó, repce) után: Az elővetemény betakarítása után a talajnedvesség megőrzése érdekében a tarlóhántást arra alkalmas eszközzel (tárcsa, kultivátor) azonnal el kell végezni. (A növénytakaróval nem fedett talajfelszínen megnő a párolgás.) A sekély, 6-10 cm mély tarlóhántást azonnal le kell zárni hengerrel. A hengerrel tömörített felső szigetelőréteg megakadályozza, hogy a fellazított talajból a nedvesség elpárologjon. A talajból felfelé áramló nedvesség kicsapódik a tömör szigetelőrétegen (talajharmat-képződés), és átnedvesíti a felső talajréteget. A gyomosodás mértékétől függően a tarlót két-háromszor ápolni szükséges. A tarlóápolások idejével nem szabad megvárni, a gyomnövények virágzását. A tarlóápolásokat a kívánt művelési mélység (15-18 cm) elérésig az előző művelési irányhoz viszonyítva 30-45 o-os szögben kell végezni tárcsával. A tarlóápolást is mindig hengerrel zárni szükséges a talajnedvesség megőrzése érdekében. A szakszerűen elvégzett tarlóhántással és tarlóápolásokkal a talaj a búza vetésének idejére kellően nyirkos állapotú lesz, a magágyat kombinátorral, ásóboronával jó minőségben el lehet készíteni. A jó minőségű magágy nyirkos, a vetés mélységéig aprómorzsás, alatta ülepedett.

Talajművelés későn lekerülő, sok szármaradványt visszahagyó elővetemény (pl. kukorica) után: Ha kukorica a búza előveteménye, célszerű korai érésű hibridet választani a minél előbbi betakarítás érdekében. A kukorica betakarítása (szeptember vége-október eleje) után a visszamaradó nagymennyiségű szármaradványt zúzni, aprítani kell, és bekeverni a talajba (nehéztárcsa). A visszamaradó kukoricaszár miatt szántani szükséges, csak ekével lehet a növényi maradványokat jól bedolgozni a talajba. A középmély szántás mélységét a talaj nedvességi állapota és a növénymaradványok mennyisége határozza meg. (Olyan mélységben kell szántani, hogy rögöket ne szaggasson fel az eke, de a szármaradványokat bekeverjük, eltakarjuk.). Szántás után munkáljuk el a talajt, a magágyat kombinátorral lehet elkészíteni.

Talajművelés sok gyökérmaradványt visszahagyó évelő pillangós elővetemény (pl. lucerna) után: Az évelő pillangós növények után a talajművelést szántással (előhántóval felszerelt ekével) kell kezdeni. A szántás után a talajt zárni, tömöríteni kell a vízveszteség csökkentése érdekében. Az évelő pillangósok feltörése után szükség szerint két-három alkalommal kell a tarlót ápolni (a felső talajréteget zárni, tömöríteni). A magágyat vetés előtt kombinátorral lehet elkészíteni.

Vetés

Vetésre a jó csírázóképességű, tiszta és fajtaazonos vetőmag alkalmas. A vetőmagot két-három évenként II. és III. fokú vetőmaggal célszerű felújítani. Saját előállítású vetőmagot is használhatunk, de a vetőmag értékmérő tulajdonságai feleljenek meg a minőségi követelményeknek. Fontos, hogy csávázott vetőmagot vessünk.

Hazánkban a búza vetésideje október 5-25 (3. táblázat). A régi gazdák a búzát Gál hetében (október 16-át követő héten) vetették. Az ország hűvösebb, északi részén október 1-20, a déli, melegebb területeken október 10-20. a vetésidő. A búza vetésidejét mindenkor úgy kell megválasztani, hogy a búza a téli fagyok beálltáig kellőképen megerősödjön, jól teleljen, és tavasszal gyorsan fejlődjön. A sortávolság általánosan a 12 vagy 15,4 cm, a vetőgép típusától függően. A növények 1,1-1,9 cm-es tőtávolság esetén megfelelő tenyészterülethez jutnak.

Az egy hektárra kivetendő átlagos csíraszám 5,2-5,7 millió db csíra/ha. A vetőmagmennyiséget az ezerszemtömegen és a csíraszámon kívül befolyásolja a fajta bokrosodó képessége is. Az intenzív típusú, kevésbé bokrosodó fajtákból 5,5-6,5 millió/ha, az extenzív, jobban bokrosodó fajtákból elegendő 5,0-5,5 millió csíra/ha vetőmag. A fajták ezerszemtömegétől függően az 1 hektárra szükséges vetőmagmennyiség 200-260 kg/ha.

A kellő vetésmélység mellett lesz egyenletes és gyors a búza kelése, emellett a téli kifagyás elleni védekezésnek is hatékony módszere. Az átlagos vetésmélység 4-6 cm. Meleg, száraz őszi időjárásban mélyebben, nedves, hűvös ősszel pedig sekélyebben kell vetni.

3. táblázat Az őszi búza vetési útmutatója
 

Megnevezés

Adatok

Megjegyzés

Vetési idő

Sortávolság (cm)

Tőtávolság (cm)

Vetésmélység (cm)

Csíraszám (millió db/ha)

Vetőmagmennyiség (kg/ha)

október 5-25.

12,0-15,4

1,1-1,9

4-6

5,2-5,7

200-260

 

Gabonasortávolság

 

Bokrosodási csomó 3 cm mélységben

 

 

Az őszi búza növényvédelme

Az őszi búza betegségei

Az őszi búza vírusbetegségei kevésbé jelentősek hazánkban. A búza csíkos mozaik vírus és a búza törpülés vírusok okozhatnak károkat.

Az őszi búza gombabetegségei

Szártörő gomba (Pseudocercosporella herpotrichoides)

Enyhe, csapadékosabb évjáratokban okozhat nagyobb károkat. Közvetlen kárként a búza megdől, ami 20-30 %-os termésveszteséget eredményezhet.

A betegség tünetei: Az alsó internódiumon megjelenő világosszürke, sötétebb szegélyű, hosszúkás ún. szemfolt, mely fokozatosan szárölelővé válik, így a szár eltörik. A kórokozó a gyökérzetet nem károsítja, így a beteg növényeket gyökérzet nélkül tudjuk feltépni. A betegség jellegzetes tünete, hogy a beteg növények minden irányban elfekszenek a megdőléssel ellentétben, ahol a növények egy irányban dőlnek meg.

Védekezési lehetőségek: Legfontosabb fertőzési forrás a fertőzött növényi maradvány, így a legalább három éves vetésváltás az egyik legeredményesebb megoldás. Amennyiben a vetésszerkezetben kalászos kalászost, esetleg búza búzát követ, fontos a betegség megelőzése szempontjából a talajmaradványok alászántása. A felszívódó gombaölőszeres csávázás megfelelő védettséget ad az őszi fertőzések ellen, a tavaszi időszakban a betegség tüneteinek megjelenése idején (szárbaindulás időszakában) gombaölőszeres állománykezeléssel védekezhetünk.

Torsgomba (Gäumannomyces graminis)

Elsősorban önmaga után vetett búzában okozhat jelentősebb károkat. Enyhe tél és csapadékos, enyhe tavasz esetén a fertőzöttség mértéke jelentősen megnő. Főként semleges, vagy enyhén lúgos kémhatású talajokon léphet fel.

A betegség tünetei: Őszi fertőzés esetén a levelek sárgulnak. Tavasszal a bokrosodás mértéke csökken, az oldalhajtások elhalnak. Későbbi stádiumban a szár alsó részén barna elszíneződés látható, ami nedves időjárásban nyálkásan rothad. A betegség a gyökereket is károsítja.

Védekezési lehetőségek: A kórokozó főként a fertőzött szármaradványokon marad fenn. A védekezés megegyezik a szártörő gombánál felsoroltakkal. Az egyoldalú vagy túlzott nitrogén műtrágyázás a betegséggel szembeni fogékonyságot növeli.

Feketerozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici)

A búza és más kalászosok régóta ismert betegsége. Hazánkban 10-15 évente lép fel járványosan, ilyenkor a termésveszteség mértéke az 50-60%-ot is meghaladhatja.

A betegség tünetei: A tünetek viszonylag későn, júniusban jelennek meg. A száron és a levélhüvelyen eleinte barna apró foltok jelennek meg (szinoním magyar neve, a „szárrozsda" is erre utal), melyek az érés közeledtével fekete színűvé válnak. Az apró foltokat a felszakadt bőrszövet veszi körül.

Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni rezisztencianemesítést nehezíti, hogy rasszainak száma a 200-at meghaladja, ennek ellenére a nemesítés jó eredményeket ért el, a jelenleg köztermesztésben lévő fajták nagy többsége megfelelő rezisztenciális vagy toleráns tulajdonságokat mutat a kórokozóval szemben. Mivel a fertőzési forrás a növényi maradvány, így kerülni kell a búza önmaga után történő vetését, vagy ebben az esetben a szármaradványokat szántással a talajba kell forgatni. A fungicides védekezés felszívódó gombaölőszerekkel jó hatékonyságú, amennyiben a védekezés a tünetek megjelenése előtt közvetlenül, preventív jelleggel történik.

Vörösrozsda (Puccinia triticina)

Hazánkban a leggyakoribb gombabetegség, szinte minden évben fellép kisebb-nagyobb kárt okozva. A kalászosok közül kifejezetten a búzán károsít.

A betegség tünetei: Elsősorban a leveleket támadja meg („levélrozsda"). A levelek színén, ritkábban a fonákán kerekded, élénkvörös színű, felszakadozó telepek jelennek meg. Esetenként ezek a telepek már ősszel megjelenhetnek. Súlyosabb fertőzés esetén a levélszövet elhal.

Védekezési lehetőségek: Hasonlóan a feketerozsdához, a kórokozóval szemben rezisztens és toleráns fajták megtalálhatók a fajtaszortimentben. A kórokozó rasszképzésre hajlamos, így a rezisztencia nemesítés folyamatos. A vegyszeres védekezés preventív és a tünetek megjelenésének kezdetén végzett felszívódó fungicides kezelésből áll.

Sárgarozsda (Puccinia striiformis)

Hűvös, csapadékos éghajlatú országokban a búza legjelentősebb rozsdabetegsége, hazánkban csak egyes évjáratokban okozhat jelentősebb károkat.

A betegség tünetei: A leveleken varrógépöltés-szerű sárga foltok jelennek meg. A sárga foltok erősebb fertőzés esetén megjelenhetnek a levél fonákán, a levélhüvelyen, a száron sőt a kalászon is. Ez utóbbi okozza, hogy a fertőzött búzaszemek vöröses színűek lesznek, amit a népnyelv „paprikás búzának" nevez.

Védekezési lehetőségek: A kórokozó elleni rezisztencianemesítés eredményei némiképp ellentmondásosak. A vegyi védekezés hasonló a már tárgyalt rozsdabetegségeknél említett módokkal.

Lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici)

Szinte minden évben károsít hazánkban, az általa okozott terméskiesés mértéke 5-30 % közé tehető. A levélbetegségek közül az első helyet foglalja el.

A betegség tünetei: Már ősszel megjelenhetnek a levélen a lisztesfehér bevonatú foltok, pamacsok, melyek később szürkésfehérré változnak. Ezek a foltok a levél felszínéről letörölhetők, helyükön sárgás folt marad. A tenyészidőszak előrehaladtával a fehér bevonat megjelenik a száron, leveleken, sőt a kalászon is. Gazdasági kárt akkor okoz, ha a zászlóslevélen is megjelenik a kórokozó gomba.

Védekezési lehetőségek: Döntő lehet a termesztett fajta fogékonysága. A kórokozó elleni nemesítést megnehezíti, hogy a kórokozó folyamatosan újabb rasszokat képez. Az agrotechnikai elemek közül az optimális tápanyagellátás és állománysűrűség a lisztharmat kártételét csökkenti. A kémiai védekezésnél a kórokozó viszonylag korai megjelenése miatt már a gyomirtással egymenetben célszerű fungicides védekezés. Később a vegyszeres védekezés célja a zászlóslevél és a kalász védelme, ebben az esetben kalászhányás idején szükséges a védekezést elvégezni.

Szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici)

A kórokozó kozmopolita, minden évben megjelenik a búzavetéseken, kisebb-nagyobb károkat okozva.

A betegség tünetei: Tavasszal - elsősorban az alsó leveleken - először sárga, később barna, világos közepű apró foltok jelennek meg, melyek később elhalnak. A tünetek erős fertőzés esetén a felső leveleken, illetve a levélhüvelyen is megjelenhetnek.

Védekezési módok: A kórokozó klimatikus igényeit figyelembe véve el kell kerülni minden olyan tényezőt, ami az állomány mikroklímáját kedvezőtlenül befolyásolja. Ennek érdekében kerülni kell a túlzott tápanyagellátást, az ebből adódó megdőlés kedvező feltételeket teremt a kórokozó számára, csakúgy, mint a túl sűrű állomány. Mivel fertőzött szármaradványokkal terjed, legalább 3 éves vetésváltás szükséges, illetve ha a vetésforgóban kalászos kalászost követ, törekedni kell a szármaradványok minél tökéletesebb talajba forgatására. A vegyszeres védekezés optimális ideje szárbaindulás idejére tehető.

Szeptóriás pelyvabarnulás (Septoria nodorum)

Hazánkban veszélyes kórokozóként számon tartott betegség, az általa okozott termésveszteség szélsőséges esetben az 50%-ot is megközelítheti.

A betegség tünetei: Virágzás után a pelyvaleveleken apró, ovális foltok jelennek meg, melyeken később szürkésfekete termőtestek jelennek meg. A gomba a szembe is behatol, így a szisztemikus fertőzés következtében a kelő növényeken barnás elhalások láthatók, súlyos esetben csírapusztulást is okozhat.

Védekezési módok: Megegyezik a szeptóriás levélfoltosságnál tárgyaltakkal, azonban a kórokozó ellen szisztemikus gombaölőszerekkel történő csávázás elengedhetetlen fontosságú. Állománykezelés optimális ideje kalászolás kezdete, ebben az időszakban célszerű a betegség ellen felszívódó fungicidekkel védekezni.

Búzafuzáriózis (Fusarium graminearum, F. culmorum)

Hazánkban évjáratonként eltérő mértékben károsítanak, ennek ellenére a búza egyik legveszélyesebb betegsége. A mennyiségi kár mellett jelentős a minőségi kár is, ugyanis a Fusarium-fajok különböző (DON, zearalenon) toxinokat termelnek, melyek az élő szervezetbe kerülve károsak, az állatoknál ivar- és emésztőszervi károsodást okoz, súlyos esetben pusztuláshoz is vezethet. A fertőzött takarmányokat az állatok gyakran visszautasítják. Az említett két kórokozó mellett közel 20 faj okozhatja a fuzáriózis tünetegyüttest, azonban hazánkban e két faj domináns.

A betegség tünetei: A tünetek már a kelés időszakában megjelennek, a csíranövény barnán rothadva torzulva elhal. Szárbaindulás után jelentkeznek a gyökérfertőzés tünetei, melynek köszönhetően a táblán foltokban találhatók a fertőzött növények, melyeknek gyökere nedves, nyálkás rothadás kíséretében elhal. A fertőzés jelei a kalászon is megtalálhatók, ebben az esetben a kalász vagy annak egy része fehéren jelenik meg, a fertőzött rész feletti kalászrész gyakran elpusztul. Csapadékos időben a kalászon rózsaszín penészbevonat látható.

Védekezési módok: Elsődleges fontosságú a fertőzésmentes állományból fogott vetőmag. A forgalomba kerülő vetőmagtételek belső fuzáriumfertőzöttségét a magyar szabvány 20 %-ban szabja meg. A fajták között a kórokozóval szembeni fogékonyság tekintetében jelentős különbségek vannak, azonban rezisztens fajtákkal még nem rendelkezünk. Lehetőség szerint kerülni kell a kalászos és kukorica előveteményeket, ezek után történő búzavetésnél elengedhetetlen a tarlómaradványok minél jobb minőségű bedolgozása. A belső szemfertőzöttség ellen szisztemikus hatóanyagú fungicidekkel történő csávázás indokolt. Ez a csávázás védettséget nyújt a talajból támadó Fusarium-fajok ellen is. A kalászvédelem a búza növényvédelmi technológia egyik alapeleme, ebben az esetben virágzás kezdetén felszívódó fungicidekkel kell a védekezést elvégezni.

Hópenész (Fusarium nivale)

Elsősorban hosszú teleken, hóval borított vagy mélyfekvésű területeken lehet jelentős.

A betegség tünetei: A hó elolvadása után fehér foltok formájában jelentkezik. A fertőzött növényeket piszkosfehér bevonat takarja, a levelek a talajhoz simulnak.

Védekezési lehetőségek: A megkeményedett hótakarót vagy jégpáncélt mechanikai úton (tüskés henger, gyűrűs henger, állatok járatása) fel kell törni, ezzel megelőzhető a betegség kialakulása.

Kőüszög (Tilletia caries, T. foetida, T. intermedia)

A kórokozó régóta ismert több pázsitfűfélén is károsít. A csávázás elterjedésével jelentősége egyre csökken.

A betegség tünetei: Kalászhányáskor a növények alacsonyabbak, kékes színűek. A virágzás befejeztével a kalászban a pelyvalevelek között a szemek helyett üszögpuffancsok képződnek, melyek szétnyomva kenhetőek („zsírosüszög"), kellemetlen szagúak („büdösüszög"). Emiatt a kalász lazább szerkezetű, kuszának, borzoltnak tűnik (15. ábra). Érés közeledtével az üszögpuffancs megkeményedik („kőüszög").

Védekezési lehetőségek: Elsődleges fontosságú az egészséges állományból fogott mag, a hazai vetőmagszabványban a szántóföldi szemlén észlelt kőüszög a vetőmagtétel kizárásához vezet. A kórokozó ellen elegendő a kontakt gombaölőszeres csávázás, mivel a gomba külső csírafertőző. A jelenlegi gyakorlatban a széles hatásspektrumú csávázószerek teljes védettséget adnak a kórokozó ellen.

Törpe kőüszög (Tilletia contraversa)

Hazánkban is előfordul, jelentősebb kártételét az utóbbi időszakban nem tapasztalták.

A betegség tünetei: A fertőzött növények alacsonyak, a hajtások száma jelentősen megnő. A kalászban a kőüszöghöz hasonló üszögpuffancsok jelennek meg.

Védekezési lehetőségek: Hasonlóak a kőüszögnél tárgyaltakkal.

Búzaporüszög (Ustilago nuda)

Kozmopolita betegség, mindenütt előfordul. Az általa okozott termésveszteség elérheti a 20-25%-ot is.

A betegség tünetei: A jellegzetes, üszkös kalászok már hamarabb megjelennek az állományban. A szemek helyén hártyával fedett üszögspóra tömeg jelenik meg. A hártyák felszakadásával a spórák szétszóródnak, csak a kalászorsó marad a kalászból. A fertőzött kalászok könnyebbek, így nem bókolnak, mereven felállnak az állományban.

Védekezési lehetőségek: Mivel a gomba virágfertőző, így a leghatékonyabb védekezési megoldás a felszívódó hatóanyagú gombaölőszerrel végzett csávázás.

Fahéjbarna levélfoltosság (Dreschlera tritici-repentis)

Elsősorban csapadékos évjáratban fertőz, de kisebb-nagyobb mértékben mindig jelen van a búza állományokban.

A betegség tünetei: A tavaszi időszakban szárbaindulás időszakában jelennek meg. A leveleken apró, világosbarna foltok jelennek meg, melyeket világossárga, klorotikus udvar vesz körül. A kórokozó elterjedése a levélfelületen végső tünetként levélszáradást okoz.

Védekezési lehetőségek: Fontos a fertőzött szármaradványok minél precízebb aláforgatása. A vetőmag szisztemikus fungiciddel történő csávázása is megfelelő védettséget adhat. Szárbaindulás kezdetén széles hatásspektrumú felszívódó fungiciddel végzett állománykezelés is hatásos.

A hálózatos levélfoltosság (Dreschlera teres) tünetei annyiban térnek el a fahéjbarna levélfoltosságétól, hogy a foltok hálószerűen helyezkednek el, míg a barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) esetében a leveleken apró, barna foltok jelennek meg, mindemellett jelentős csírarothadást is okoz.

Az őszi búza kártevői

Búza fonálféreg (Anguina tritici)

Elsősorban csapadékos években lehet kártételére számítani, de jelentősége az utóbbi évtizedekben kisebb.

Károsítás: A búza levelei dugóhúzószerűen csavarodottak, később a fertőzött szár a fejlődésben lemarad. Érés időszakában a tünetek hasonlítanak a búzakőüszögére, ugyanis a szemek helyén tojásdad gubacs képződik („golyóüszög"), amitől a kalász borzoltnak tűnik.

Védekezési lehetőségek: Leghatékonyabb megelőzési mód a fertőzésmentes vetőmag vetése.

Talajlakó kártevők

Jelentőségük nagy, de kalászosokban ritkábban okoznak nagy kárt. Az ide tartozó fajok elsősorban a cserebogarak (Melolonthidae) és szipolyok (Anisoplia spp.) pajorjai, a pattanóbogarak drótférgei, valamint az áldrótférgek.

Károsítás: A gyökereket és a szár talajfelszín alatti részeit rágják. A károsított növények eleinte hervadnak, később elpusztulnak.

Védekezési lehetőségek: Fontos a terület tisztán tartása, így a szekunder tápnövények irtásával a túlélési esélyt csökkentjük. A növényi sorrend helyes megválasztásával az egyedszám kártételi veszélyhelyzet alatt tartható. A talajlakó kártevők ellen jó hatékonysággal alkalmazhatók a szerves foszforsav-észter hatóanyagú talajfertőtlenítők, melyeknél a hatékonyság megőrzése érdekében fontos a kijuttatást követő azonnali bedolgozás és az aprómorzsás talaj.

Vetési bagolylepke (Scotia segetum)

Változó intenzitással károsít, felszaporodás idején jelentős károkat okozhat.

Károsítás: Tavasszal a fiatal növények földközeli részeit átrágják a lárvák a kelést követő időszakban, a kártétel foltokban jelentkezik.

Védekezési lehetőségek: A kártevő egyedszámát a talajlakó kártevőknél alkalmazott felvételezési módszerekkel (pl. térfogati kvadrátmódszer) kell meghatározni. A tarlóápolási eljárások nem csak a köztes táplálékforrásokat pusztítják, de a kártevő egyedszámára is csökkentő hatást gyakorolnak. A talajlakó kártevők ellen alkalmazott vegyszeres talajfertőtlenítés (elsősorban szerves foszforsav-észterekkel) jó hatású a mocskospajor ellen is. Erős fertőzés esetén gyomormérgekkel vagy szerves foszforsav-észter típusú készítményekkel állománykezelés válhat szükségessé.

Gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides)

A laza talajok kivétel mindenütt előfordulhat, elsősorban a búza vetésváltásának elmaradása esetén.

Károsítás: A búza kelésétől a szárbaindulásig károsít. Kártétele jellegzetes ún. „csócsárlás", mely abból áll, hogy a lárva a búza levelét a talajban képzett függőleges, vékony üregébe húzza és az erek közötti lágyabb részt kirágja. A visszamaradt erek később összeszáradnak, összegubancolódnak, kócszerű állapotban maradnak vissza. Színük megbarnul, így messziről észrevehetők a károsított foltok, melyek súlyos fertőzés esetén kipusztulhatnak. A kifejlett rovar (imágó) is károsít, a kalászokban rágja meg a szemeket, illetve a kalászt széttúrja, de kártétele kevésbé jelentős.

Védekezési módok: Amennyiben őszi kalászost nem követ őszi kalászos, a kártételi szint ugrásszerűen lecsökken. Amennyiben 2 db lárva/m2 egyedsűrűséget meghaladja a létszám, vegyszeres védekezés válik szükségessé. A hazai rendeletek alapján a kártevő veszélyesnek minősül, így az ellene való védekezés kötelező. A vegyi védekezésnél fontos, hogy az állománykezelés a fiatalabb lárvák ellen irányuljon. A talajlakó kártevők ellen irányuló talajfertőtlenítés hatékonysága is kielégítő lehet. Az állománykezelésnél fontos szempont, hogy a kórokozó csak szájon keresztüli mérgekkel mérgezhető, mert a kijuttatott vegyszer csak a táplálkozással jut a kártevő szervezetébe.

Gabonapoloskák (Eurygaster spp.)

A fajok közül a búzán elsősorban az osztrák (Erygaster austriaca) és a mórpoloska (E. maura) károsít. Időszakos kártevők, felszaporodás esetén okozhatnak nagyobb kárt.

Károsítás: Kora tavasszal már károsít, a búza hajtásait megszúrja, amitől az kórosan burjánzik. A már szárbaindult növények szárát megszúrja, így az elszárad, nem kalászol. A hasban lévő kalászt is megszúrhatja, ekkor a szúrás feletti kalászrész fehéren elszárad, a kalász emiatt „zászlós" lesz. Tejes- és viaszérésben a szemeket megszúrja, a szúrás helyén fekete pont látható, a szem aszottá válik.

Védekezési lehetőségek: Ritkán van szükség vegyi védekezésre, amennyiben szükséges, bokrosodás és szárbaindulás időszakában, illetve kalászolás után védekezhetünk.

Fritlégy (Oscinella frit) elsősorban kalászosokban, kukoricában és fűféléken károsít. Ősszel és tavasszal kártétele nyomán a búza főhajtása elsárgul, könnyen kihúzhatóvá válik. A csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) lárvái a búzatő hagymaszerű duzzadását idézik elő. Az árvakelések irtásával a kártevők túlélési esélyeit nagyban csökkenthetjük, vegyi védekezésre ritkán kerülhet sor.

Szalmadarázs (Cephus pigmaeus)

Kalászosokon és fűféléken egyaránt károsít. A lárva a gabonaszár belsejét rágja, ami miatt a szár idő előtt sárgul, a kalász kényszerérett lesz, a károsított töveket a szél kitöri. A kártevőt a talajművelési eljárások (elsősorban a forgatásos műveletek, főként a szántás) jelentős mértékben gyérítik.

Szipolyok (Anisoplia spp.)

A szipolyok közül hazánkban jelentősebb kárt a széles szipoly (Anisoplia lata), és az osztrák szipoly (Anisoplia austriaca) okoz. Gyakran lépnek fel tömegesen, lárvájuk polifág talajlakó kártevő.

Károsítás: tejesérés után jelennek meg az imágók, melyek a kalászban lévő szemeket rágják, de jelentős mennyiségű magot is kitúr a kalászból. A rágott kalászok a kártétel nyomán borzosnak tűnnek.

Védekezési lehetőségek: az imágó tömeges (10 db/m2) megjelenésekor kémiai úton szükséges védekezni. A lárvák ellen a polifág talajlakó kártevőknél említett talajfertőtlenítéssel védekezhetünk.

Veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus)

Közismert nevén vetésfehérítő, amit jellegzetes kárképe után kapott. Elsősorban a tavaszi kalászosok fontos kártevője, de egyes évjáratokban a búzán is károsíthat. Az általa okozott termésveszteség elérheti a 30-40%-ot is, búza esetében ez az érték 5-10 % között lehet.

Károsítás: a levélen lévő apró, fekete, nyálkás lárvák (árpacsiga) a levélerekkel párhuzamosan hámozgatnak, erőteljesebb fellépésük esetén a levelek a hámozgatás nyomán kifehérednek. A kifejlett egyedek hosszúkás lyukakat rágnak a levélen.

Védekezési lehetőségek: tömeges lárvakelés idején szükséges lehet a védekezés kontakt hatású vagy gyomorméreg inszekticidekkel. Az imágók ellen tömeges rajzásukkor válhat szükségessé az állománykezelés.

Mezei pocok (Microtus arvalis)

Elsősorban árokpartok füves részein, lucernatáblákban, domboldalakon telepszik meg. Száraz magvakat, valamint nedves zöld részeket is szívesen fogyaszt. Kis kolóniákban él, évente 3-6 almot is nevel. A talajművelés gyéríti állományát, de a búzavetésbe betelepült egyedek ellen célszerű véralvadásgátló vagy gázosodó készítmények alkalmazása.

Az őszi búza gyomnövényei

A gyomnövények jelentős kárt okozhatnak az őszi búzában. Elsődleges károsítás az, hogy a növénytől elvonja a tápanyagot és a vizet (versengésre készteti), míg másodlagos károsításként a betakarítás megnehezítése, a betakarított termény szennyezése jelentkezik. Egyes gyomok magjai mérgezőek, melyek a takarmányba kerülve az állatoknál különböző betegségeket idézhetnek elő.

A gyomok faji összetétele a búza vetésekben jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi évtizedekben. A gyomfelvételezések alapján a búzavetésekben az ebszikfű (Matricaria inodora) és a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) jelentős mértékű előretörését lehet megfigyelni csakúgy, mint az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus) és a vadzab (Avena fatua) esetében.

Csapadékos őszi időjárás esetén az ősszel kelő kora tavaszi (T1) gyomnövények - főként a veronika fajok (Veronica spp.), és a tyúkhúr (Stellaria media) - nagy felületen megjelenhetnek a vetésekben. Hasonló körülmények között a T2-es (ősszel vagy tavasszal csírázó nyáreleji) gyomok - elsősorban az ebszikfű (Matricaria inodora), pipacs (Papaver rhoeas), ragadós galaj (Galium aparine) és a nagy széltippan (Apera spica-venti) fajok jelentenek nagyobb veszélyt - tömegesen jelennek meg.

Tavasszal ehhez a gyomtársuláshoz csatlakoznak a tavasszal kelő nyáreleji gyomok - vadzab (Avena fatua), vadrepce (Sinapis arvensis) -, valamint a tavasszal kelő nyárutói gyomok, melyek közül kiemelhetők a keserűfű-fajok (Polygonum spp.), parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) és az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus). Az évelő gyomfajok közül az apró szulák (Convolvulus arvensis) és a mezei aszat (Cirsium arvense) okoznak jelentősebb problémát a búzaállományokban. A nád (Phragmites australis) terjedésével is számolni kell, az ellene való védekezés nehéz. Az őszi búza táblaszintű gyomfelvételezéseit kora tavasszal kell kezdeni, amikor az áttelelt gyomállományt vesszük számba, ezt követően bokrosodás időszakában felvételezzük a kétszikű gyomfajokat, majd a szárbaindulás után a vadzabbal erősen fertőzött területeket kell számba venni.

Betakarítása

A búza betakarítási idejének meghatározásakor a legfontosabb szempont a szemek érettségi állapota. A tápanyagok beépülése a szembe a viaszérésig tart (ilyenkor a szem nedvességtartalma kb. 20 %). Az érés további szakaszában tápanyagok már nem épülnek be a szembe. A legnagyobb termésmennyiséget teljesérésben, a legjobb minőséget (legnagyobb sikértartalom) pedig viaszérésben betakarított búzánál kapjuk. A betakarítási idő megválasztásakor a mennyiségi-minőségi szempontokat is össze kell hangolni. A viaszérés végén-teljesérés elején betakarított búzából már megfelelően nagy mennyiséget még jó minőségben kapunk.

A gabonák betakarítási idejének megválasztásánál a mennyiségi-minőségi szempontok mellett figyelembe kell venni a rendelkezésre álló gép- és szárító-tároló kapacitást, a növényvédelmi helyzetet, az időjárást és a fajták érésidejét.

A betakarítás egymenetes gabonakombájnnal történik július elején-közepén. A kombájn beállítását úgy kell elvégezni, hogy a betakarítási veszteség 4 % alatti legyen. A motolla fordulatszáma arányos legyen a haladási sebességgel. A kombájn munkáját jól mutatja a talajon lévő elhullott szemek száma, a cséplés minősége, valamint a törekben és a szalmában maradt szemek mennyisége.

Szárítása szükséges lehet, ha a búzát magas nedvességtartalom mellett takarították be, például, ha a betakarítás idején csapadékos az időjárás. A búzát 14-15% szemnedvesség-tartalom elérésig kell szárítani. A kukorica szárítására használt szárítók a búza szárítására is használhatóak.

A betakarítás után visszamaradó szalma betakarítása is többféle módon lehetséges. Szalmalehúzókkal a szalmacsomók lehúzása és a tábla szélén való kazlazás; a renden hagyott szalma járva bálázása; a bálázott szalma lehordása majd kazlazása; a szalma felszecskázása és szétszórása, vagy a szecskázott szalma lehordása.