Termesztési technológiája

Vetésváltás

A kukorica nem igényes az előveteményre, a növényi sorrendbe jól beilleszthető, problémát nagy vetésterülete okozhat.

Jó előveteményei azok a kultúrák, melyek korán lekerülnek a területről, nem hagynak sok szármaradványt maguk után, nem szárítják ki a talajt. Ezek után időben el lehet kezdeni a talajmunkát, jó minőségben lehet a talajt előkészíteni a kukorica számára.

Jó elővetemények: az őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, repce, a csemegekukorica, a korai burgonya, len, mák, kender, lucerna, vöröshere.

A kalászos növények nagy vetésterülete miatt gyakran kalászos, különösen őszi búza után kerül a kukorica. Az őszi búza és a többi kalászos növény kiváló előveteménye a kukoricának.

A lucerna általában jó előveteménynek számít, amennyiben korán feltörik, utána a kukorica nagy termésre képes. Száraz években azonban a nagy vízigényű lucerna erőteljes gyökérzetével nagy mélységig kiszárítja a talajt, ezzel kedvezőtlen körülményeket teremtve a szintén nagy mennyiségű vizet felhasználó kukorica számára. Száraz évjáratban ezért a lucerna kedvezőtlen előveteménye a kukoricának, nagy az aszálykár kockázata.

Közepes előveteményei általában a későn lekerülő, sokszor nagy mennyiségű, nehezen lebomló szármaradványt hagyó növények: napraforgó, kukorica, silókukorica, cukorrépa, őszi, tavaszi takarmánykeverékek. A cukorrépa a nagy vízfelhasználás miatt száraz években a lucernához hasonlóan a kedvezőtlen elővetemények közé kerül.

Viszonylag jól termeszthető monokultúrában, tehát hosszú ideig önmaga után vetve is. A legalább 6-7 évig történő önmaga utáni termesztést tekintjük monokultúrának. A monokultúrának azonban vannak hátrányai. Elszaporodnak a nehezen irtható herbicidrezisztens gyomok, például a vadköles, a fenyércirok, fehér libatop, kakaslábfű, szőrös disznóparéj. Az egyoldalú tápanyagfelhasználás, a talaj kiszárítása, a kórokozók és kártevők fokozott megjelenése és kártétele is egyre nagyobb problémát okoz.

Észszerű vetésváltás betartásával többlet költség nélkül megelőzhetők a monokultúrában jelentkező problémák. Az amerikai kukoricabogár hazai megjelenése valószínűleg a kukorica monokultúra teljes megszűnését eredményezi rövid idő alatt. A védekezés egyik fontos alapeleme ugyanis a szakszerű vetésváltás betartása.

Üzemi tapasztalatok alapján a bikultúrás termesztés (kukorica-kukorica - búza-búza) hosszabb időn keresztül jó eredménnyel fenntartható.

Rossz előveteményei a kukorica monokultúra, a cukorcirok, szemescirok, szudánifű, száraz évjáratokban a lucerna és a cukorrépa.

 

A kukorica általában csak a tavaszi vetésű növények részére tekinthető jó előveteménynek. De a rövid tenyészidejű hibridek (FAO 200, esetleg 300) és a silókukorica már elfogadható elővetemények az őszi gabonák részére is.

 

Tápanyagellátás

A kukorica tápanyagigényes növény. A nagy tömegű szárazanyag felépítéséhez sok tápanyagot használ fel. A mélyre hatoló, erőteljes gyökérzetének, nagy aktív gyökérfelületének köszönhetően jó a tápanyagfelvevő és -hasznosító képessége.

A talajból felvett tápanyagok mennyisége (fajlagos igény) 100 kg terméshez és a hozzá tartozó melléktermékhez:

N         2,5 kg/100 kg

P2O5     1,3 kg/100 kg

K2O     2,2 kg/100 kg

CaO     0,8 kg/100 kg

MgO    0,3 kg/100 kg

 

A teljes virágzás fenofázisáig veszi fel a kukorica összes nitrogénigény több mint 50%-át, a káliumigénynek bő 60%-át. A foszforigény kezdetben mérsékelt, a virágzásig felvett foszformennyiség az összes felvételnek 40%-át teszi csak ki.

A hektáronként kijuttatandó tápanyag mennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak: a hibrid igénye, trágyareakciója, az elővetemény, a talaj tápanyagszolgáltató-képessége és egyéb tulajdonságai.

A kijuttatandó műtrágya mennyisége átlagosan (hatóanyag):

N         60-120 kg/ha

P2O5     60-90 kg/ha

K2O     60-110 kg/ha

 

Az előveteményektől függően a tervezett műtrágya-hatóanyag mennyiség korrekciója szükséges a következő esetekben:

-        hüvelyes és pillangós elővetemények esetén a nitrogén mennyisége csökkenthető

-        kukorica és napraforgó után, a szármaradványok miatt a kálium mennyiségét csökkenteni lehet

-        amennyiben a kalászos gabona szalmája leszántásra kerül a káliumot szintén csökkenteni kell

-        gyengébb minőségű talajokon, a kukoricaszár leszántásakor több nitrogén kijuttatására van szükség a lebontás elősegítése érdekében

 

A szilárd formájú foszfor és kálium kijuttatása hagyományosan ősszel, az alapművelés előtt történik. A nitrogén műtrágyát célszerű megosztva kijuttatni. Az őszi-téli időszakban a nitrátok kimosódása évjárattól függően nagymértékű is lehet, ezért részben gazdaságossági, részben környezetvédelmi okokból szükséges a nitrogén adag megosztása. A tervezett mennyiség 20-30%-át ősszel, a foszfor és kálium trágyákkal együtt, 50-70%-át kora tavasszal, 0-30%-át szárbainduláskor adjuk ki.

 

Szervestrágyázás

A szervestrágyák - például az istállótrágya - nagyon jó hatással vannak a talaj szerkezetére, biológiai életére, víz- és tápanyaggazdálkodására. A makroelemek mellett mikroelemeket is tartalmaznak. Kedvező hatásai hosszabb távúak, általában 3-4 évet lehet figyelembe venni. Az istállótrágya esetében problémát jelent, hogy általában erősen gyomosít. A kukorica meghálálja az istállótrágyázást, amennyiben a gyomirtást megfelelően meg tudjuk oldani, nagy termésre képes. Önállóan istállótrágyával nehezen lehet kielégíteni a kukorica nagy tápanyagigényét, ritkán tudunk teljes adagú, 30-40 t/ha istállótrágyát biztosítani, ezért szükség van műtrágya-kiegészítésre.

Az istállótrágyát leghelyesebb nyár végén vagy ősz elején kihordani és őszi mélyszántással a talajba dolgozni.

 

Talajelőkészítés

A talaj művelése során hazánkban általában alapvető cél a nedvesség megőrzése a talajban. A művelés, a talajtípustól függően rövidebb-hosszabb időszakra megváltoztatja a talajban a pórusviszonyokat, aminek köszönhetően a talajban lévő víz és vízgőz, valamint levegő mozgása megváltozik. A talajművelés egyik fő célja tavasztól őszig a víz megőrzése, ősszel - kora tavasszal a víznek a talajba való levezetése.

Nagyon fontos a kukorica igényeit figyelembe vevő, a talaj nedvességforgalmához igazodó és azt kedvezően befolyásoló talajművelési technológiák alkalmazása.

 

A kukorica talajművelése a következő szakaszokra osztható:

-         tarlóművelés (tarlóhántás, -ápolás)

-         alapművelés (szántás, vagy forgatás nélkül)

-         az alapművelés elmunkálása

-         magágykészítés

 

A kukorica talajelőkészítése másként történik korán, illetve későn lekerülő elővetemény után. A korán betakarított elővetemények (pl. búza és egyéb kalászosok, repce, borsó) után általában jobb minőségű magágy készíthető. Ehhez hozzájárul az is, hogy a korán lekerülő elővetemény legtöbbször nem hagy maga után sok szármaradványt.

Aszályra hajló klímánk szükségessé teszi a víztakarékos gazdálkodást, melynek egyik alapeleme a tarlóhántás. Nyáron, a vízmegőrzése szempontjából, az egyik legfontosabb művelet. Az elővetemény lekerülése után minél hamarabb célszerű elvégezni. Minél előbb megtörténik a tarló hántása és lezárása, annál több vizet lehet megőrizni a talajban. A betakarítás után árnyékolás nélkül maradt talajfelszín nagyon gyorsan kiszárad.

A tarlóápolás, a talaj időszakonkénti sekély művelése jelentős gyomirtó hatást eredményez.

A tarlóápolás eszközei ugyanazok lehetnek, mint a tarlóhántás esetében. Általában többször szükséges elvégezni, amikor a tarló kizöldül. Az egymás utáni műveletek 40-45 fokos szögben kövessék egymást. A többször megismételt tarlóápolást lehet fokozatosan mélyítve elvégezni, így őszre 18-20 cm mély, kiváló kultúrállapotú, könnyen művelhető talajréteg alakul ki.

A kukorica igényli a mélyművelést, ezért az alapművelés mélysége minimálisan 28-32 cm-es legyen. Néhány évenként periodikus mélyművelés is szükséges a területen, optimális esetben 3-4 évente kerül sor a 40-50 cm mély lazításra. Az alapművelés történhet forgatással vagy forgatás nélkül. Korán lekerülő elővetemény után nincs feltétlenül szükség szántásra. A nehéztárcsát lehet középmély lazítással vagy nehézkultivátorral kombinálni, így elérhető a szükséges mélységű talajművelés.

Amennyiben sok a szármaradvány a területen, vagy szervestrágyázás történt, akkor mindenképpen szántással kell a talajt előkészíteni, hiszen a szármaradványokat vagy a szervestrágyát be kell forgatni a talajba. A jó minőségű szántás leforgatja a porosodott, rombolt szerkezetű felső talajréteget, a tarlómaradványokat, esetleg a szervestrágyát, javítja a talaj levegőzöttségét, hőgazdálkodását, csökkenti a gyomosodást. Váltvaforgató ekével történő szántás sokkal egyenletesebb talajfelszínt eredményez az ágyekéhez képest.

A nyáron végzett szántás a talaj nedvességkészletének nagymértékű és gyors csökkenését eredményezi. Túl nagy és mélyre hatoló párologtató felületet hagy maga után, az evaporáció jelentősen megnő, ennek következtében nagy mélységig és gyorsan kiszárad a talaj, ezért a nyári szántást lehetőség szerint kerülni kell. Általában nyáron bármilyen eszközzel történő talajművelés után lezáratlanul hagyott talaj igen gyorsan, nagy mennyiségű vizet képes veszíteni.

Réti talajon a lazításos művelés jobban növeli az átlagos vízkészletet, mint a hasonló mélységű forgatásos művelés.

Nedves talajokon a mélyebb rétegek művelése még akkor sem indokolt, ha nem történt meg az őszi alapművelés, ugyanis jelentős kárt okozhatunk a talajban. A túl nedves talajállapotban végzett talajművelésnél a művelőeszköz beragadása, eltömődése, a talaj kenése, gyúrása következtében jelentősen megnő a szükséges energia mennyisége, ráadásul az eszköz eredeti funkcióját elveszti, romlik a munka minősége, nő a talajkárosítás mértéke. A hibák és okozott károk helyreállítása sok többletráfordítást igényel, és általában csak hosszú idő alatt lehetséges.

Az optimálisnál szárazabb talaj művelésekor nő a talajellenállás, ami energiaigény és költség növekedést jelent. A taposási kár kockázata kisebb, a talajok hordképessége jobb, de nagyobb a rögösödés veszélye, a rögök elmunkálása pedig általában csak több menetben lehetséges (vagy még úgy sem), így fokozódik a felső réteg porosodása, a szerkezet leromlása. A többször ismételt elmunkáló műveletek is jelentős ráfordítást igényelnek. A poros, leromlott szerkezetű talajon könnyen keletkeznek eróziós vagy deflációs károk.

A szántás elmunkálása történhet ősszel vagy tavasszal, esetleg ősszel és tavasszal. A munkák legalább egy részének tavaszra halasztásának vannak előnyei. A téli fagyok a rögöket szétomlasztják, a téli csapadékot a durva talajfelszín jobban képes befogadni, így kevesebb az elfolyás, több a talajban tárolt víz mennyisége. Tavasszal viszont kevesebb idő áll rendelkezésre a megfelelő talajmunkák elvégzésére.

Az alkalmazható eszközök skálája rendkívül széles. Használhatók simítók, tárcsák, kompaktorok és egyéb kombinált elmunkáló eszközök, boronák, különböző hengerek.

A magágy nyitásához használhatók a kombinátorok, ásóboronák. Amennyiben sok szármaradvány van a területen, a csillagkerekekkel szerelt ásóborona jobb minőségű munkát végez, mint a kombinátor. A munka során törekedni kell az egyenletes mélységig lazított, aprómorzsás, tömörített alapú magágy létrehozására. A magágykészítés mélysége a tervezett vetésmélységet 1-2 cm-rel haladja meg. A jó magágy a vetésmélységben kellően tömörített, fölötte lazított, porhanyós szerkezetű.

A magágy készítésével starter műtrágyák, esetleg egyéb vegyszerek bedolgozása is megvalósítható. Ebben az esetben 3-4 cm-rel mélyebben dolgozzon a magágynyitást végző gép. Ma már elérhetők modern, precíziós szintezési elvet képviselő gépek is, melyekkel kiváló minőségű munka végezhető. Mindenképpen előnyös a traktornyomlazító felszerelése.

 

Későn lekerülő elővetemények (pl. napraforgó, kukorica, cukorrépa) után, ha sok szármaradványt hagytak a területen, mint a napraforgó vagy kukorica, az első művelet a szárzúzás. A szárzúzó ma már sokszor a betakarító gépre van szerelve, ilyenkor természetesen külön műveletet nem igényel. Ezután általában nehéz tárcsa következik, mely csipkés tárcsalevelekkel van szerelve, a szármaradványok jobb aprítása érdekében. A tárcsázás célja a szármaradványok továbbaprítása és részleges bekeverése a talajba.

A következő művelet az alapművelés, ami sok szármaradvány esetén szinte mindig szántás, 28-32 cm mélységben.

Létezik olyan irányzat is a talajművelésben, amelyik a szármaradványokat a talaj felszínén hagyja, és szántás nélkül ajánlja a talajelőkészítést elvégezni. A szármaradványok mulcsozó, talajvédő szerepét állítja előtérbe. Hazánkban nem tudott elterjedni, mert nem egyértelműek az eredményei.

Az alapművelés elmunkálása (Az idő rövidsége miatt gyakran nem munkálható el.) és a magágykészítés a korán lekerülő elővetemények utáni talajmunkákhoz hasonlóan történhet.

 

Vetés

A kukorica termesztéstechnológiájának egyik kritikus eleme a vetés, mert az itt elkövetett hibák később már nem orvosolhatók. A vetéstechnológia pontos betartása a sikeres termesztés elengedhetetlen előfeltétele.

A vetésmélység a talaj tulajdonságaitól, nedvességtartalmától, a vetés idejétől függően 4-7 cm lehet. Laza, könnyen felmelegedő talajokon 6-7 cm mélységű vetés ideális, míg a kötött talajokon 4-5 cm megfelelőbb. Ha a talaj felső rétege nagyon száraz, és a talajelőkészítés nem jól sikerült, rögös a felszín, - száraz talajon nehezebb a talajmunka -, a vetés mélysége elérheti 7-8 cm-t is. Korai vetés esetén, a talaj felső rétegének gyorsabb felmelegedése és a korai vetéskor általában még elegendő nedvességtartalma miatt sekélyebben lehet vetni. Később, a talaj felső tétegének vízvesztése miatt a nagyobb mélységű vetés célszerű. Semmiképpen nem ajánlott a 8 cm-nél mélyebb vagy 3 cm-nél sekélyebb vetés.

A kukorica optimális tőszámával kapcsolatban nagy számú információ jelent meg a szakirodalomban. Az optimális tőszámra számos tényező hatással van, például a talaj tulajdonságai, a csapadék mennyisége és eloszlása, a vetésidő, a tápanyagellátás, öntözés, a hibrid igényei. Általában rosszabb körülmények között, például gyengébb talajokon, vagy alacsony tápanyagszinten kisebb tőszám vetése indokolt. A ma ajánlott tőszám 55-75 ezer közé tehető hektáronként. A termő tőszám eléréséhez vetéskor a csíraszámot 8-10 %-kal növelni kell, a csírapusztulás és egyéb fiatalkori tőveszteség miatt.

A tőszámnövelés hatására bekövetkező egyedi produkciócsökkenés kedvező években kisebb mértékű, ezért kedvező évjáratokban a hibridek magas tőszám mellett érik el a legnagyobb termést. Vetéskor azonban nem ismerjük, milyen évjárat következik, ezért a magas tőszám alkalmazása nagy kockázattal jár. Speciális esetekben, például öntözött körülmények között indokolt lehet 80-90 ezres hektáronkénti tőszám is.

A túl magas tőszám esetén a nagy vízfelhasználás miatt nő az aszályérzékenység, aszályos években igen nagy terméscsökkenés következhet be. A termés csökkenéséhez hozzájárul a meddő tövek arányának növekedése, valamint az árnyékoló hatásból eredő fotoszintézis intenzitás csökkenés is. A betakarításkori szemnedvesség 4-6 %-kal nagyobb lehet, mint optimális tőszámon, mert a túl sűrű állományban lassabban adja le a vizet a kukorica.

10. táblázat A kukorica hibridek esetében ajánlott

termő tőszám különböző körülmények között (Sárvári 2004. nyomán)

 

Átlagos viszonyok között (ezer tő/ha)

Aszályos körülmények között (ezer tő/ha)

FAO 200-300-as hibridek

70-80

65-70

FAO 400-as hibridek

65-70

60-65

FAO 500-as hibridek

60-65

50-55

A hibridek eltérő tőszámot igényelnek, eltérő a tenyészetület-igényük, meg lehet határozni a hibridek optimális tőszám-intervallumát. Általában a rövidebb tenyészidejű hibridek kisebb méretűek, így ezeket sűrűbben lehet vetni, jobban elviselik a viszonylag nagyobb tőszámot. A levél szélessége és állása is befolyásolja az alkalmazható tőszámot. A keskenyebb, felálló levelűeket lehet nagyobb tőszámmal termeszteni (38. táblázat).

Az optimális vetésidő elég rövid, ezért a vetést úgy kell előkészíteni és megszervezni hogy lehetőleg 5-8 nap alatt be tudjuk fejezni.

A kukorica 10-12 °C-os talajhőmérsékletet igényel a csírázáshoz. Jó hőgazdálkodású talajon általában április közepére éri el ezt az értéket a vetés mélységében mért hőmérséklet. Az optimális vetésidő április 20 - május 5. közé tehető. Az ország déli részén, ahol hamarabb melegszik fel a talaj, a vetés elkezdhető már április 10-15. körül is, az északi országrészben pedig április 25. előtt nem célszerű vetni.

A legújabb kísérleti adatok szerint az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy az április 5-10. között vetett kukorica adja a legnagyobb termést, és a legkisebb betakarításkori szemnedvesség-tartalmat. A szakemberek ezt az éghajlatunk melegedésének tulajdonítják.

Túl korai vetéskor az alacsony és legtöbbször jelentősen ingadozó hőmérséklet miatt elhúzódó, vontatott csírázásra, kelésre, és jelentős csírapusztulásra számíthatunk. A talajban hosszú ideig elfekvő, vontatottan csírázó szem sokkal inkább ki van téve a talajból fertőző kórokozók támadásának. A nem megfelelő tőszám következtében a területegységről betakarított termés kicsi lesz. Különösen a gyengébb cold-teszt értékű vetőmag esetében várható hiányos kelés.

A késői vetés esetében nem a hőmérséklet jelent problémát, hanem a talaj felső rétegének alacsony nedvességtartalma, ami csírázási, kelési gondokat okoz, Az egyre gyakoribbá váló viszonylag száraz tavaszokon talaj felső rétege hamar kiszárad, így a megkésett, május második felében történő vetéskor a szem körüli talajban gyakran nincs elegendő nedvesség a csírázáshoz, a magas hőmérséklet ellenére a kelés elhúzódik és egyenetlen lesz. A vetésidő kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a május 15. utáni vetések esetében általában jelentős terméscsökkenéssel kell számolni az egyenetlen állomány miatt. A későn vetett kukorica általában életének későbbi szakaszaiban is többet szenved a szárazságtól.

A megkésett vetés másrészt a szemek betakarításkori magas víztartalmát is eredményezi, tehát elhúzódik a betakarítás, illetve magasabbak lesznek a szárítási költségek. A késői vetésre a tapasztalatok szerint a hosszabb tenyészidejű hibridek érzékenyebben reagálnak.

A kukorica hideg talajba történő vetésre való alkalmasságát a cold-teszt érték (hideg csírázási %) mutatja. A teszt során a szántóföldi körülmények közötti csírázást próbálják utánozni. A csírázóképesség vizsgálatától eltérően nem itatóspapírban, hanem kukoricaföldben csíráztatják a szemeket. Hét napig 10 °C-on, majd 4 napig 25 °C-on tartják őket. Értékeléskor megszámolják, hogy száz szemből hány csírázott ki, és fejlődött egészséges csíranövénnyé. A csírázási % -hoz képest a gyakorlat számára megbízhatóbb információt jelent a vetőmag biológiai értékéről.

Minél közelebb van a cold-teszt értéke a laboratóriumi csírázási %-hoz, annál értékesebb a vetőmag, és jobban bírja a hideg talajba vetést. A legalább 90%-os érték nagyon jónak számít. Amennyiben a cold-teszt eredménye 80% alatti, kockázatos a vetőmagot felhasználni, a legjobb körülmények között is gyenge kelésre számíthatunk. Az ilyen vetőmagot a szokásosnál sekélyebbre vessük, 3-4 cm-mélyre.

Nagyobb területen a kockázatok csökkentése és a betakarításkori munkacsúcs elkerülése érdekében célszerű több hibridet termeszteni.

A kukorica vetése szemenkénti vetőgéppel történik, a leggyakrabban használtak szívó vagy nyomó légárammal működő, pneumatikus rendszerűek. A vetőgépek 70 vagy 76,2 cm sortávolságúak, a függesztettek általában 4-8 sorosak, a vontatottak 6-12 sorosak lehetnek. A csoroszlya lehet tárcsás vagy csúszó megoldású. A tárcsás csoroszlyával ellátott gépek jobban használhatóak sok szármaradvány esetén, vagy kötöttebb talajokon. A modern vetőgépek el vannak látva vegyszerek vagy starter műtrágya soronkénti kijuttatására alkalmas berendezéssel is.

A termés mennysége szempontjából meghatározó jelentőségű a vetés egyenletessége. Mind a vetésmélységben, mind a tőszámban bekövetkező eltérések a termés csökkenését eredményezik. A tábláról akkor érhető el a legnagyobb termés, ha egy-egy növény az adott hibrid a számára optimális tenyészterület foglalhatja el (39. táblázat). Ehhez a táblában a tőszámnak egyenletesnek kell lennie.

11. táblázat A kukorica vetési útmutatója
 

Megnevezés

Adatok

Megjegyzés

Vetésidő

április 20-május 5.

10-12 ºC-os talajhőmérséklet

Sortávolság (cm)

70 vagy 76,2

 

Vetésmélység (cm)

4-7

laza talajon 8-10 cm is lehet

Csíraszám (ezer db/ha)

65-80

öntözve lehet növelni a tőszámot

Ezerszemtömege (g)

250-400

 

 

Növényvédelme

A kukorica élettani betegségei közül említést érdemel a sárgulás, mely elsősorban 2-6 leveles kukoricákon jelentkezik. Ennek oka lehet egy hosszantartó, erőteljes (10 °C alatti) lehűlés, amit a kukorica - melegigényessége miatt - nehezen visel. A hőmérséklet megemelkedésével a tünetek 2-4 nap alatt elmúlnak. Hasonló sárgaságot okozhatnak egyes posztemergens herbicidek is, melyeknek lebontásakor a kukorica sárgul („yellow flash"), ez a tünet azonban kb. két hét alatt elmúlik.

A kukorica vírusbetegségei

Kukorica csíkos vagy törpüléses mozaik (Maize dwarf mosaic virus)

            A kukoricatermő területeken gyakori kórokozó, hazánkban is a kukorica legfontosabb vírusbetegsége.

A betegség tünetei: A leveleken világoszöld, csíkos foltosság mutatkozik, ami megjelenhet a levélhüvelyen és a csuhéjleveleken is. A növény törpül, a csövek deformálódnak és romlik a megtermékenyülés.

Védekezési lehetőségek: A vírusrezervoár gyomok és a vírusvektorok elpusztítása. A vírussal szemben rezisztens hibridek vetése.

A kukorica baktériumos betegségei

Kukorica baktériumos hervadás (Erwinia stewartii)

Hazánkban is jelentkezett már a kórokozó, de komolyabb fellépéséről nincs adat. Potenciális veszélyforrás, Magyarországon karantén kórokozó.

A betegség tünetei: Címerhányás után az alsó levelek sárgulnak, sárgán csíkozottak. A szár alsó része belül csokoládébarna, üreges. A címer gyakran fehér színű lesz, az egész növény hervad, fonnyad, a koraérés jeleit mutatja.

Védekezési lehetőségek: Legfontosabb a külső karantén rendelkezések szigorú betartása, a vetőmagtételek ellenőrzése. A földibolhák - mint terjesztők - irtása.

 

A kukorica gombabetegségei

Kukoricafuzáriózis (Fusarium graminearum, F. culmorum, F. oxysporum)

A kukorica legsúlyosabb növénykórtani problémáinak egyike, nemcsak hazánkban, hanem a világ minden táján. A közvetlen terméscsökkentő hatás mellett toxinjai miatt közvetett károkat is okoz.

A betegség tünetei: A kórokozók a növények valamennyi föld alatti és föld feletti részét fertőzik. A csíranövények gyengén nőnek, a gyökér és a csíra barnulva elrothad a talajban. Virágzás után válik intenzívebbé a szárkorhadás, mely nyomán a szár szövetei elroncsolódnak, esetleg az egész tő vörösödik, hervad, majd kidől. A legsúlyosabb tünet a csőpenészedés, ami a csővégtől indul ki, a csőalap felé húzódik, a csutka barnul, szétmállik. A csövön lilás rózsaszín micéliumszövedék jelenik meg, amely a csuhéleveleket a csőhöz tapasztja.

Védekezési lehetőségek: Az agrotechnikai rendszabályok betartása igen fontos. Kukorica monokultúra, búza-kukorica egymás utáni termesztésének kerülése, optimális tápanyagellátás, a hibridek igényének megfelelő tőszám, nem túl korai és nem túl mély vetés, fertőzött növényi maradványok mély aláforgatása. Fontos védekezési lehetőség a fungicid-kombinációkkal történő vetőmagcsávázás. Fungicides állománykezelés hatékonysága nem kielégítő. Az ellenálló hibridek termesztése megoldást jelenthet a betegséggel szemben.

 

Kukoricaperonoszpóra (Sclerophthora macrospora)

Hazánkban ritkán fordul elő, súlyos károkat nem okoz.

A betegség tünetei: A betegség jellegzetes tünete a címer ellevelesedése, torzulása („bolondfejűség"). A fertőzött növények lassabban fejlődnek, erős a fattyúhajtás-képződés.

Védekezési lehetőségek: A kórokozó korábban karanténnek minősült. Fontos a veszélyeztetett területeken a vízrendezés.

 

Golyvásüszög (Ustilago maydis)

Szinte mindenütt előfordul, gyakori, de jelentős kárt nem okozó betegség.

A betegség tünetei: A növény valamennyi föld feletti részén megjelenhetnek a változatos alakú és méretű, kezdetben ezüstös, vastag hártyával fedett torzulások (golyvák), melyekben felszakadva nagytömegű, fekete üszögspórát találunk.

Védekezési lehetőségek: Állománykezelésre általában nincs szükség, az ellenálló hibridek termesztése megfelelő védelmet nyújt a kórokozóval szemben. A sűrű állomány és a bőséges N-ellátás növeli a fertőzésveszélyt.

 

Rostosüszög (Sorosporium holci-sorghi)

A golyvás üszöghöz hasonlóan mindenütt jelen van, de számottevő kárt nem okoz.

A kórokozó tünetei: A fertőzött csövek rövidebbek, duzzadtak. A csuhélevelek sokáig borítják az üszögspóratömeget. A fertőzött csőben csak a rostok, edénynyalábok maradnak épen, a cső többi része üszögspórákká alakul át. A fertőzött tövek alacsonyabbak, erősebben fattyasodnak, több apró csövet fejlesztenek.

Védekezési lehetőségek: Legeredményesebb védekezés az ellenálló hibridek termesztése, illetve a vetőmagcsávázás elvégzése fungicid-kombinációkkal. Fontos a vetésváltás betartása, és a megfelelő időben végzett vetés, megkésett vetés esetén a kártétel nő.

 

Kukoricarozsda (Puccinia sorghi)

Gyakori betegség a világ minden részén, nálunk ritkán okoz észrevehető kárt.

A betegség tünetei: A leveleken kissé megnyúlt, epidermisszel fedett, alig kiemelkedő, rozsdabarna színű foltok (uredotelepek) jelennek meg, melyek felszakadnak. Később ugyanitt alakulnak ki a fekete színű teleutotelepek.

Védekezési lehetőségek: Legfontosabb az ellenálló hibridek termesztése, a fertőzött növényi maradványok mély alászántása. Hazánkban nincs szükség fungicides állománykezelésre.

 

Hamuszürke szárkorhadás és hervadás (Macrophomina phaseolina)

A kórokozó hazánkban gyakori, a kukorica mellett napraforgón, hüvelyeseken is okoz károkat. Kukoricán egyes évjáratokban súlyos károkat okozhat.

A betegség tünetei: A tenyészidő közepén, a címerhányástól kezdődően sokkszerű hervadás figyelhető meg. A későbbi fertőzés szárkorhadást okoz. A szárat kettévágva a bélszövetben és a gyökerekben mákszem nagyságú, fekete mikroszkleróciumok figyelhetők meg.

Védekezési lehetőségek: A korai hibridek érzékenyebbek a kártételre. Virágzás időszakában végzett öntözés csökkenti a betegség kialakulásának lehetőségét. A vegyszeres védekezés kukoricánál nem indokolt.

 

Szemfoltbetegség (Kabatiella zeae)

Hazánkban is terjedőfélben lévő betegség, de nagyobb kártételről eddig még nincs adat.

A betegség tünetei: A levéllemezen, levélhüvelyen és csuhéjleveleken is apró, áttetsző, kör alakú foltok jelennek meg, melyek közepe kifakul, szürkés színűvé válik, míg a folt szélén vörösesbarna színű szegély alakul ki. Az elhalt foltok közepén sötét színű szaprofiton gombák (pl. korompenész) telepszenek meg, ettől a folt „szemhez" válik hasonlóvá.

Védekezési lehetőségek: A leghatékonyabb védekezési eljárás az ellenálló hibridek termesztése. Fungicides állománykezelés nem indokolt, elegendő a fertőzöttebb területeken a növényi maradványok felaprítása és mély aláforgatása.

 

Nigrospórás szárazkorhadás (Nigrospora oryzae)

Széles körben ismert és elterjedt betegség, azonban jelenleg nincs nagy jelentősége, bár gyakran előfordul.

A betegség tünetei: A csövön (különösen a csővégen) és a szemeken jelennek meg. A fertőzött csövek betakarításkor hosszanti irányban, rostokra esve széttöredeznek, illetve gumiszerűen puhává válnak.

Védekezési lehetőségek: A tünetek megjelenésekor korai, gyors betakarítás indokolt. A fertőzött növényi maradványokat mélyen alá kell forgatni. A felszívódó gombaölőszeres vetőmagcsávázás eredményes védelmet nyújt.

 

Kukorica helmintosporiózisai

Hazánkban veszélyes kórokozónak minősülnek. Az összefoglaló név több kórokozót és betegséget takar.

A betegség tünetei: A vetőmaggal is terjedő fajoknál csíranövény-pusztulás is bekövetkezik. A betegségek egyik legjellegzetesebb tünettípusa a levélfoltosság, ami leggyakrabban a levéllemezen alakulnak ki. Súlyosabb esetben a levelek idő előtt elszáradnak.

Védekezési lehetőségek: Fontos a vetőmagcsávázás és a fertőzött növénymaradványok mély aláforgatása. Egy-két alkalommal fungicides állománykezelés elvégzése is szükségessé válhat, de erre hazánkban még nem volt példa, az USA-ban azonban bevett gyakorlat.

 

A kukorica kártevői

Talajlakó kártevők

Jelentőségük nagy kukorica esetében, az ide tartozó fajok elsősorban a cserebogarak (Melolonthidae) és szipolyok (Anisoplia spp.) pajorjai, a pattanóbogarak drótférgei, valamint az áldrótférgek. Ezek közül is kiemelkedő kárt a drótféreg okozhat.

Károsítás: A gyökereket és a szár talajfelszín alatti részeit rágják. A pajorok már a megdagadt szemeket is rághatják, később a gyökereken táplálkoznak. A drótférgek a szik alatti szárrészt rágják, amitől az befűződik, esetleg ki is dől. Fejlettebb növényeknél a gyökéralapban rág, odvasít.

Védekezési lehetőségek: Fontos a terület tisztán tartása, így a szekunder tápnövények irtásával a túlélési esélyt csökkentjük. A növényi sorrend helyes megválasztásával az egyedszám kártételi veszélyhelyzet alatt tartható. Amennyiben a drótférgek egyedszáma a 4 db/m2-t meghaladja, olyan mértékű kár lehetséges, hogy a kukoricát újra kell vetni. A talajlakó kártevők ellen jó hatékonysággal alkalmazhatók a talajfertőtlenítő szerek, melyeknél a hatékonyság megőrzése érdekében fontos a kijuttatást követő azonnali bedolgozás és az aprómorzsás talaj.

 

Vetési bagolylepke (Scotia segetum)

Változó intenzitással károsít, felszaporodás idején jelentős károkat okozhat.

Károsítás: Tavasszal a fiatal növények földközeli részeit átrágják a lárvák a kelést követő időszakban. Később a fejlettebb növények a talaj felszínén 5-6 mm nagyságú lyukat rágnak a kukorica száralapjába, melynek következtében a középső levelek elszáradnak. Ebben az odúban gyakran a hernyó is megtalálható.

Védekezési lehetőségek: A tarlóápolási eljárások nem csak a köztes táplálékforrásokat pusztítják, de a kártevő egyedszámára is kedvezőtlen hatást gyakorolnak. A talajlakó kártevők ellen alkalmazott vegyszeres talajfertőtlenítés jó hatású a mocskospajor ellen is. Erős fertőzés esetén gyomormérgekkel állománykezelés válhat szükségessé.

 

Kukorica gyökértetű (Tetraneura ulmi)

Magyarországon leginkább a Mezőföldön károsít, az agrotechnikailag hibás, gyenge kukoricaállományokat károsítja. A megtámadott kukorica gyökere gyengén fejlődik, késve virágzik és hiányosan termékenyül. Megfelelő agrotechnika, gyomirtás, tápanyagellátás esetén a kukorica károsodása elkerülhető.

 

Kukorica barkó (Tanymecus dilaticollis), fekete barkó (Psalidium maxillosum)

Előfordulásuk hazánkban gyakori, a kukorica jelentős kártevői. Ha a kukoricát csíranövény állapotban támadják meg, súlyos kárt tesznek a növények ritkításával.

Károsítás: Az imágók kezdetben szabálytalan alakban rágják meg a kukorica levelét (67. ábra), de tarrágás is előfordulhat. Amennyiben a tenyészőcsúcsot is átrágja, a növény elpusztul. Legsúlyosabb kárt a növény 2-3 valódi leveles állapotában okozhat.

Védekezési lehetőségek: A kukorica egyöntetű és gyors kelése esetén a növény gyorsan átjut a kritikus 1-3 leveles állapoton. A felszívódó rovarölőszerrel végzett csávázás védettséget ad a kártevő ellen, illetve a felszívódó hatású talajfertőtlenítők is csökkentik kártételét. Súlyos esetben inszekticides állománykezelés válik szükségessé.

 

Fritlégy  (Oscinella frit)

Magyarországon mindenütt előfordul. Kukoricakártevőként hazánkban régóta ismert, másodlagos kártétele a golyvásüszög károsításának elősegítése.

Károsítás: A kelés utáni időszakban a lárva a szár alapi részében rág. Ennek következtében a levéllemez csúcsi része torzul, megcsavarodik, majd besodródik. A növény fejlődése lelassul. Súlyos fertőzésnél a lárvák elpusztítják a tenyészőcsúcsot, ezáltal a növény elpusztul.

Védekezési lehetőségek: Hatékony agrotechnikai módszer ellene a tavaszi korai vetés. A felszívódó rovarölőszeres csávázás vagy talajfertőtlenítés megfelelő védettséget ad.

 

Amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera)

Amerikában írták le, mint új fajt, Európába az 1990-es évek elején került be. Dél-Magyarországon 1995-ben találták meg az első imágót, jelenleg az ország egész területén megtalálható és súlyos károkat okoz. Terjedése tovább folytatódik északnyugati irányban. Az USA-ban a kukorica legveszedelmesebb kártevője, kártétele 10-15 %, de akár 50 % terméscsökkenést is okozhat.

Károsítás: Az imágó a kukoricalevelet hámozza, legjobban a pollent kedvelik, de a bibén is táplálkoznak, melynek következtében a megtermékenyülés hiányos lesz. A lárvák a gyökeret, illetve a támasztógyökereket is megrágják, a növény súlyos károsításnál megdől, a föld feletti része „libanyak" alakot vesz fel. A gyökér nagy részét elpusztítja, a kártétel mértékét ún. Iowa-skálán értékelik. Amennyiben a kártételi érték a 3-at meghaladja, jelentős gazdasági kár várható.

Védekezési lehetőségek: Agrotechnikai úton legeredményesebb a vetésváltás alkalmazása, mert monokultúrás termesztésnél nagymértékben felszaporodnak. A vetéssel egy menetben inszekticidgranulátumos védekezés alkalmazható, azonban a lárvák viszonylag késői kelése miatt hosszú hatástartamú készítményt kell alkalmazni. Szükség esetén az imágók tömeges megjelenésekor is védekezni kell állománykezelés formájában.

 

Kukoricamoly (Ostrinia nubilalis)

Hazánkban általánosan elterjedt faj. Kártétele függ az időjárástól, a kukorica hibridtől és a termesztés módjától. Felszaporodásának kedvez a monokultúrás termesztés. Súlyos károkat okozhat csemegekukoricán is.

Károsítás: Kukorica levelén a tojásból frissen kikelt hernyók „ablakos" foltokat rágnak, melyben ott marad a szövedékbe tapasztott rágcsálék. Később a szárba, majd a címerszárba furakodnak be, minek következtében letörik a címer. Több hernyó a szárba furakodva meggyengíti a szárat, ami így eltörhet. Idősebb hernyó a cső puha szemei közé, vagy a szárba is berághat, ezzel elősegítik a csőpenész kialakulását.

Védekezési lehetőségek: Az agrotechnikának jelentős szerepe van a kártétel mérséklésében. A kukoricaszárat betakarítás után meg kell semmisíteni, vagy azokat 10 cm-nél mélyebbre kell leszántani. Kémiai védekezés történhet szerves foszforsav-észter vagy piretroid készítményekkel a lárvák szárba hatolása előtt, ezért fontos az imágók megfelelő előrejelzése fény- vagy szexferomoncsapdák segítségével.

 

Gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera)

Trópusi-szubtrópusi lepkefaj, Dél-Kelet Európában és Észak-Afrikában honos. A károsított növény generatív részeit támadja meg. A kukorica csövében a hernyók a bibe felől rágnak be és ott a zsenge magvakat fogyasztják, károsításuk nyomán szaprofita gombák szaporodnak fel. Állandó hazájában 2-3 nemzedékes faj, mely bábként a talajban telel. Az első lepkék május-június folyamán érkeznek dél felől, ezek hernyói június-júliusban okozhatnak károkat.

A tojásrakás időpontjában alkalmazott piretroid hatóanyagú készítményekkel mérsékelhető károsítása, a védekezés legmegfelelőbb a fiatal lárvák ellen.

 

A kukorica gyomnövényei

A kukorica tág térállású kultúrnövény, így a gyomok nagyobb élettérhez jutva komolyabb károkat okoznak. Sok esetben - elsősorban monokultúrás termesztésben vagy gyomokkal erősen fertőzött táblákon - a kukoricatermesztés eredményességét a gyomirtás sikeressége határozza meg.

Az egyéves gyomfajok közül elsősorban a tavasszal kelő nyár eleji (T3) és a tavasszal kelő nyár végi gyomok (T4) szaporodnak el. A T3 gyomok közül a repcsényretek (Raphanis raphanistrum) és a vadrepce (Sinapis arvensis) gyakori a kukoricavetésekben, de jelentőségük kicsi. Az egyéves kétszikűek közül gyakori a baracklevelű keserűfű (Polygonum persicaria), fehér libatop (Chenopodium album), illetve a varjúmák (Hybiscus trionum). A szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) és a fehér libatop jelentősége az utóbbi időben azért nőtt meg, mert az egyoldalú gyomirtószerhasználat (főként az atrazin) következtében herbicidrezisztens biotípusok jelentek meg. Hasonló biotípusok a parlagfűnél (Ambrosia artemisiifolia) is megjelentek. A selyemmályva (Abutilon theophrasti), szerbtövis-fajok (Xanthium spp.), parlagfű, csattanó maszlag (Datura stramonium) és az árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus) szintén az utóbbi években kerültek az előtérbe. Ezekre a gyomfajokra általánosságban az jellemző, hogy melegigényesek, ebből adódóan viszonylag későn (május-június) és folyamatosan kelnek, ezáltal a preemergens gyomirtószerekkel kevesebb lehetőségük van kapcsolatba kerülni, így jelentős utókelést produkálnak. A fajok közül a zöld muhar (Setaria viridis), fakó muhar (Setaria glauca) bírnak nagy jelentőséggel.

Gyakori fajok a kukoricavetésekben a kakaslábfű (Echinocloa crus-galli) és a vadköles (Panicum miliaceum), főként részleges vagy teljes monokultúra esetében.

Az évelő gyomok közül a mezei aszat (Cirsium arvense), folyondár szulák (Convolvulus arvensis) és a sövényszulák (Bilderdykia convolvulus) jelenhet meg, ezek ellen a preemergens alapkezelések hatástalanok, így csak posztemergens alkalmazásmódban tudunk ellenük védekezni. Az évelő egyszikűek közül legnagyobb gondot a fenyércirok (Sorghum halepense) okoz, mely a gyomosítás mellett vírusok köztesgazdája is.

 

A kukorica betakarítása

A kukoricát a felhasználás módjától függően többféleképpen lehet betakarítani:

-         morzsolva szemesen

-         az egész növény betakarítása

-         CCM (szem-csutka keverék)

-         LKS (szem-csutka-csuhélevél)

-         csöves betakarítás

 

Szemes betakarítás

Legelterjedtebb betakarítási mód a morzsolva történő betakarítás. Számos előnye indokolja széleskörű elterjedését. A betakarított termény, szárítás után jól tárolható, könnyen szállítható, jól értékesíthető tőzsdecikk, közraktárban is tárolható. Sokféle célra használható, takarmányozásra vagy ipari feldolgozásra egyaránt alkalmas.

A szemes betakarítás legkorábban a fiziológiai érettség állapotában lehetséges, amikor a fekete réteg kialakult a szem köldökénél. A fekete réteg jelzi, hogy a tápanyagok beáramlása a magba befejeződött. Ekkor a szem nedvességtartalma általában 35% alatt van. Ezután a szemekben a víz leadása zajlik. A fiziológiai érettség előtt betakarított kukorica termése kisebb, minősége rosszabb.

Túl korai betakarításnál a magas nedvességtartalom miatt a cséplőszerkezetben gyakori a szemek sérülése. Megkésett betakarításnál a szárszilárdság csökken, a szártörés gyakorisága nő, így a betakarítási veszteségek nagyok lesznek.

A hibridek között jelentős különbségek vannak a vízleadás sebességében. Általában a zöld száron érő típusoknak jobb a vízleadó képessége, mert a levelek nagy felületükkel segítenek a víz leadásában. A szárítási költségek csökkentése érdekében az igen korai, korai hibrideket optimális esetben 16-18%-os, a késői hibrideket 20-25%-os nedvességtartalom mellett takarítják be. A betakarításkori szemnedvesség-tartalmat számos tényező befolyásolja.

A kukorica betakarításkori szemnedvesség-tartalmát meghatározó tényezők:

-        A hibrid tenyészideje

-        A hibrid vízleadó képessége

-        Az évjárat hatása

-        A vetésidő

-        A műtrágyakezelés

-        Az állománysűrűség

A hibridek vízleadó képessége az érés időszakában naponta:

jó                                      0,9 - 1,0%

közepes                             0,6 - 0,8%

gyenge                               0,4 - 0,5%

 

Legkorábban kezdhető az igen korai és korai hibridek betakarítása. Ezt követi a középérésű, rossz vízleadású hibridek betakarítása, majd a középérésű jó vízleadóképességű hibridek következnek, legvégül a késői érésű hibrideket lehet betakarítani.

A hosszú tenyészidejű hibrideknél a nedvességtartalom csökkentése érdekében deszikkáló szerek alkalmazása is lehetséges. Az állományszárítás a fekete réteg kialakulása után 7-10 nappal végezhető el. A vegyszer kijuttatása után 8-10 nappal kezdhető a betakarítás. A deszikkálással jelentős szárítási költség takarítható meg.

A szemes betakarítás gépe a kukorica adapterrel felszerelt gabonakombájn. Jó műszaki állapotú és megfelelően beállított géppel történő betakarítás esetén a veszteségek 1,5-2%-nál nem nagyobbak. Rosszul beállított vagy kopott gépekkel a veszteség meghaladhatja a 15%-ot.

 

A morzsolva betakarított kukorica több módon tárolható:

-        szárítva

-        nedvesen

-        vegyszerrel tartósítva

-        hűtve

 

Szárítás

A kukoricaszem szárazon legfeljebb 14-14,5%-os nedvességtartalom mellett tárolható biztonságosan. A 14% nedvességtartalmú kukoricát a szaknyelv májusi morzsoltként említi. Az elnevezés onnan ered, hogy a hagyományos górés csöves tárolás alatt, a természetes úton száradó kukorica májusra érte el a körülbelül 14% víztartalmat.

Hazai viszonyok között nem lehet addig várni a betakarítással, amíg a kukorica a tárolásra alkalmas nedvességtartalomig leszárad. A betakarított termést tehát mesterségesen kell szárítani a biztonságos 14% nedvességtartalom eléréséig. A kukoricaszem nem egyenletesen szárad. Először a felületéről és a legkülső rétegből párolog el a víz, a szem belsejéből nehezebben távozik el a nedvesség, ezért lassan lehet szárítani (1-3% óránkénti vízelvonást tűr el). A szárító levegő hőmérséklete magas, elérheti a 90-120 ºC-ot. A szem hőmérséklete optimális esetben nem haladja meg a 60-80 ºC-ot.

A szakszerűtlenül végzett szárítás jelentősen rontja a termék minőségét. A túlszárítás rontja a fehérjék emészthetőségét. Ha a vízelvonás túl gyors, a szemben repedések keletkeznek, és sok lesz a törött szem, ami minőségrontó tényező.

A szárított kukorica biztonságosan tárolható gabonasilókban vagy a hagyományos tárolókban garmadában.

A szárításos tartósítás előnyei:

-        egyszerűen kivitelezhető

-        a gazdaságokban általában a szárított kukoricára épül a takarmányozási technológia

-        nem igényel speciális gépeket

-        a termény könnyen raktározható

-        közraktározásra alkalmas

-        tőzsdecikk (ha a minősége megfelelő)

-        a raktározás során bármikor eldönthető milyen célra történik a felhasználása

 

Hátrányai:

-        magas szárítási költségek

-        általában romlik a kukorica biológiai értéke, különösen túlszárítás esetén

-        a tárolás során forgatás, szellőztetés szükséges

 

Nedves tárolás

A magas nedvességtartalommal betakarított kukorica tárolható nedvesen is, légmentesen lezárt toronysilókban, falközi silókban vagy fóliázott gödrös tárolókban. Újabban terjed a fóliaalagutas (vagy fóliahurkás) tárolás, melynek számos előnye mellett hátránya a viszonylag magas költsége. A levegőtől elzárt tárolás azért fontos, mert az anaerob körülmények között végbemenő erjedési folyamat által termelt szerves savak, elsősorban tejsav, tartósítják a terményt. Levegőzött tárolóban, oxigén jelenlétében, kedvezőtlen rothadási folyamatok indulnak el.

A gondosan, jó technológiával nedvesen tárolt kukorica szárazanyagra számolt tápértéke a szárított kukorica értékével közel azonos. Előnye, hogy nincs szárítási költség, ezért lényegesen olcsóbb. Kellemes íze miatt az állatok szívesen fogyasztják. Hátránya, hogy nem forgalomképes, nehezen szállítható, gyakorlatilag nem értékesíthető, ezért azokban a gazdaságokban van jelentősége, ahol a saját állatállomány takarmányozására felhasználható. A sertések és kérődző állatok takarmányozására alkalmas, a baromfi nem szereti.

Nedves tároláshoz a kukoricát 30-35%-os nedvességtartalom mellett kell betakarítani. A betárolás során a szemeket célszerű roppantani vagy durván megdarálni, hogy az erjedésért felelős baktériumok a szükséges tápanyagokhoz hozzáférjenek, így elérhető a gyors erjedés. A káros erjedési folyamatok elkerülése érdekében jól kell tömöríteni a silótérbe behordott anyagot. A jól szervezett gyors betakarítás is fontos a káros folyamatok megelőzésében.

Kedvező esetben 5-7 napnál nem tart tovább a silótér megtöltése. A silóteret annak megtelése után fóliával lehetőség szerint légmentesen lezárják. Az oxigénhiányos környezetben a tejsavat termelő baktériumok elszaporodnak, tejsavas erjedés megy végbe, a keletkező tejsav jól konzerválja a kukoricát. Szakszerű tartósítási technológia mellett a veszteségek falközi silónál 5-6%, fóliahengernél 1-2% körül alakulnak.

Ha a fóliatakarás nem zár eléggé vagy megsérül, előtérbe kerülnek az aerob (oxigénigényes) folyamatok, elszaporodnak a vajsavat termelő és a rothasztó baktériumok valamint a penészgombák. A vajsav kellemetlen szaga, és aerob baktériumok, penészgombák által termelt toxinok miatt az ilyen anyag takarmányozásra nem használható, az állatok nem fogyasztják szívesen.

 

Vegyszeres tartósítás

A nedves kukorica szerves savak adagolásával is tartósítható. A szerves savak közül alkalmasak a hangyasav, ecetsav, szorbinsav, propionsav, benzoesav, illetve ezek valamilyen keveréke. Hazánkban elsősorban a propionsavas tartósítás terjedt el, a propionsavnak ugyanis jelentős gombaölő hatása is van, az ára pedig kedvező. Az ecetsavval kezelt takarmányt az állatok kevésbé kedvelik. Az így tartósított kukorica ugyanúgy használható fel, mint az erjesztéssel tartósított, akár egy évig is biztonságosan tárolható. A vegyszeres tartósítás előnye, hogy kisebb a betakarítás környéki időjárási kockázat, a kezelés hatására javul az emészthetőség, nem igényel zárt tárolást, és nem kell átforgatni, szellőztetni. Hátránya, hogy a szükséges szerves savaknak erős korróziós hatásuk van.

 

Hűtve tárolás

Alacsony hőmérsékleten a kukoricaszem életfolyamatai lecsökkennek, a mikroorganizmusok szaporodása lelassul, ezért az élelmiszerekhez hasonlóan az 5 ºC alá történő hűtés alkalmas a tartósításra. Alacsonyabb nedvességtartalom mellett magasabb hőmérséklet is elegendő. Például 22% alatti nedvességtartalomnál 5-10 ºC is megfelel. Magyarországon nem terjedt el ez a tárolási mód, mert nagy a beruházási-, és energia költsége. Olyan országokban alkalmazzák elsősorban, ahol a hűtés kevesebb energiát igényel, például Kanadában.

 

CCM (corn-cob mix, szem-csutka keverék)

A szem-csutka keverékhez 30-35% nedvességtartalomnál kezdik a kukorica betakarítását. Ilyenkor a csutka jól zúzható, és tartalmazza az erjedéshez szükséges nedvességet. A szemes betakarításhoz használt gépek kis átalakítással itt is használhatók. Az átalakítás legfontosabb része, hogy az arató-cséplő gép dobkosarát CCM-kosárra kell cserélni.

Az átalakított kombájn a szemet és a csutka nagy részét nem választja külön, a szem mellett a csutka kb. 50-70%-át is betakarítja. CCM készítésére a rossz vízleadó, de nagy termőképességű hibridek alkalmasabbak, mivel előnyös, ha minél hosszabb ideig tartják a 30% körüli szemnedvességi állapotot.

A szem-csutka keverék a szemeskukorica nedves tárolásához hasonlóan silózható, és tejsavas erjesztéssel tartósítható. Kiválóan alkalmazható sertések takarmányozására, mert a rosttartalma éppen a sertések által igényelt 5-6%, a szemek 2% rosttartalmával szemben.

 

Csuhéleveles csőzúzalék (LKS)

A csuhéleveles csőzúzalék (LKS=Lieschkolbenschrot) készítéséhez az egész csőtermést (szem+csutka+csuhélevél) takarítják be. Rosttartalma magas (14-15%), ezért a kérődzők takarmányozására alkalmas. Betakarítását csőtörő adapterrel felszerelt szecskázógéppel végzik 35-38%-os nedvességtartalomnál. A szemes betakarításhoz képest hektáronként több tápanyag takarítható be. A CCM-hez hasonlóan csak silózva tárolható.

 

Csöves betakarítás

A kukoricát hagyományosan csövesen takarították be, és morzsolás nélkül, góréban tárolták. A jól szellőző góréban nem penészedett be a kukorica, és fokozatosan 12-14% nedvességtartalomig száradt. A csöveket lehet géppel vagy kézzel letörni. Ma kisebb jelentősége van a csöves betakarításnak, csak a kisgazdaságokban jöhet szóba, illetve a hibrid vetőmagot termelő gazdaságok alkalmazzák.

A vetőmag kukoricát csak csövesen lehet betakarítani, további feldolgozása a vetőmagüzemben történik.

 

Az egész növény betakarítása

A silókukorica esetében járvaszecskázóval betakarítják a növény föld feletti részét. Legmegfelelőbb időpont a viaszérésben van, amikor a szem nedvességtartalma 38-40%. Ekkor a növény víztartalma 60-65%-os, jól silózható. Azok a hibridek felelnek meg leginkább, melyek a nagy szemhozam mellett nagy zöldtömeget is fejlesztenek. Előnyös, ha lassú vízleadásúak, így a betakarítás során közel azonos nedvességtartalmú anyag kerül a silótérbe. Silózva, tejsavas erjedéssel tartósítható. Kérődző állatok takarmányozására alkalmas magas rosttartalma miatt.