KezdőlapKEZDŐLAPKeresésKERESÉSOLDALTÉRKÉPSúgóSEGÍTSÉG + FOGALOMTÁR
Alapismeretek

Fájlkezelés

Szövegszerkesztés

Táblázatkezelés

Adatbáziskezelés

Prezentáció

Internet

VisszaTovább

1. Az Internet története, részei

Az Internet működése és története

A számítógépes hálózatok alapjairól az első modulban már szóltunk. Az Internet és szolgáltatásai azonban napjainkban olyan mértékű számítástechnikai, tudományos, sőt társadalmi átalakulást hordoz, amelyet érdemes részletesebben is szemügyre vennünk. Azáltal, hogy a számítógépek az emberiség mind több tagjának lép be az életébe, új korszaknak, újfajta társadalmi rendnek nézünk elébe. Már az, hogy a különálló számítógépek a mechanikus szellemi munka nagy részét elvégezhetik (pl. könyvelés), nagy áttörést jelentett. A globális számítógépes hálózat kialakulása azonban olyan forradalommal ér fel, amely jelentőségében az ipari forradalomhoz hasonlítható. Az emberi élet többé már nem lesz olyan, mint korábban, a hálózat mindennapi társunkká, életünk szerves, nélkülözhetetlen részévé válik, ugyanúgy, mint a bennünket körülvevő gépek. A globális számítógépes hálózathoz kapcsolódó emberek szabadon, és szinte azonnal juthatnak hozzá hírekhez, méghozzá több, egymástól független forrásból, és ugyanígy egymással is kapcsolatba léphetnek.

Hálózati protokollok

Protokolloknak a számítástechnikában egy pontosan, sok esetben szabványban rögzített eljárást nevezünk. Leggyakrabban az adatátvitel szabályait nevezzük protokollnak. A hálózati protokollok feladata, hogy a számítógépek közt (a fizikai eszközök, például hálózati kártya, modem, stb. segítségével) az adatokat 1. elküldje, ill. 2. az adatok átvitelét ellenőrizze. A homogén, kisméretű helyi hálózatok jellemző protokolljai például: IPX/SPX (Novell hálózatban), NetBEUI (Microsoft hálózatban). Heterogén, nagy kiterjedésű hálózatok jellemző protokollja az Internet Protokoll, ill. párja, a TCP (Transmission Control Protocol, adatátvitel-ellenőrzési protokoll). Általában együtt, TCP/IP-ként említjük. A TCP/IP az Internet jellemző hálózati protokollja, egy számítógépet IP-címével azonosítunk a hálózaton.

A TCP/IP-re épülnek az Internet magasabb szintű protokolljai, például az FTP (File Transfer Protocol, fájlátviteli protokoll), HTTP (Hypertext Transmission Protocol, az ún. hipertext átviteli protokoll), illetve az elektronikus levelezés protokolljai (SMTP, POP3, X400, stb.) Leegyszerűsítve tehát az Internet olyan számítógépekből áll, amelyeket a TCP/IP protokoll köt össze számítógépes hálózatba. A protokoll (és általában a csomagkapcsolt hálózatok) működésének elve a következő: az egymástól nagy távolságra levő számítógépek nincsenek egymással közvetlen kapcsolatban, de mind kapcsolódnak a hálózathoz. A kliens gép elküld a kiszolgálónak egy adatsort, melyben leírja, milyen adatokra van szüksége. A szerver a kért adatot (fájlt) darabokra bontja, úgynevezett frame-ekre (keretekre), melyek mérete egyforma, és tartalmazzák a kért fájl darabjain kívül a kliens és a szerver gép címét, valamint a küldött adattöredékre vonatkozó információkat (pl. a teljes fájlban elfoglalt helye). Az egyes frame-ek, akár eltérő úton is, egyenként jutnak el a klienshez, amely a töredékeket összeállítja. Előfordulhat, hogy a csomagok más sorrendben, hiányosan, vagy több példányban érkeznek meg a klienshez. Ennek kezelése is a TCP/IP feladata.
11000000101010000011001010000010

A TCP/IP hálózatokban a számítógépeket egységes címzési rend alapján azonosítjuk. Minden egyes gép egyedi hálózati címmel, az úm. IP-címmel rendelkezik. A 4 byte-os cím byte-jait pontokkal választjuk el egymástól (pl. 192.168.50.130 ld. fenn). A címeket egy amerikai szervezet, a NIC (Network Information Center) osztja ki, de általában nem közvetlenül, hanem területi megbízottjain keresztül. Egy vállalat vagy szervezet Internet-szolgáltatójától mindig címtartományt kap, amelyen belül szabadon jelölheti ki gépeinek címét.

A vállalatok vagy szervezetek méretüknek megfelelően háromféle címtartományt (címtípust) kaphatnak. A címtartomány típusát az IP-cím első bitjei jelzik. Ezután következik a hálózat azonosítására szolgáló bitsor (NetID), majd a hálózaton belül a gépek azonosítására szolgáló szakasz (HostID).

Az igen nagy méretű, sok számítógépet üzemeltető szervezetek ún. A osztályú címekhez juthatnak. Ekkor az első bit 0, a hálózat azonosítására az első byte fennmaradó részét használjuk. A hálózaton belüli gépek azonosítására a fennmaradó három byte használható.

A közepes méretű cégek címtartománya a B címosztály. Ebben az első bit 1, a második 0. Az intézményt ebben az esetben az első két byte azonosítja, a hálózat gépeit pedig az utolsó kettő byte.

A C címosztály a kisebb, kevesebb gépet üzemeltető cégek ellátását szolgálja. A cím első és második bitje ebben az esetben 1, a harmadik 0. A hálózat azonosítására az első három byte-ot használjuk, a hálózaton belüli gépek azonosítására az utolsó byte szolgál.
CímosztályElső byte értékeIlyen típusú hálózatok (szervezetek)
maximális száma
A hálózaton belüli gépek
maximális száma
A1-12612616 777 214
B128-19116 38465 534
C192-2232 097 151254

Látható, hogy a fenti példa IP-cím a C címosztályba tartozik.

A számokkal a számítógép elboldogul, de az ember nehezen jegyzi meg. Ezért az Internet-címekhez hozzárendelnek egy nevet, az ún. domain-(tartomány-) nevet (FQDN, Fully Qualified Domain Name). A domain-neveket úgy adhatjuk meg, hogy azok minél többet eláruljanak az adott számítógépről.

Vegyünk egy példát. Az egyik magyar Internet-kereső kiszolgáló neve a következő:

altavizsla.matav.hu

Ha a gép nevének részeit jobbról balra haladva sorba vesszük, akkor juthatunk el magához a géphez. A domain-nevek felépítése a következő:

  • A .hu az ország kétbetűs kódja, (jelen esetben Magyarországé). Ez az USA-n kívül általános, pl. Finnországé .fi, Hollandiáé .nl, Németországé .de, Angliáé .uk, Ausztriáé .at, stb., míg az amerikai címek három betűre végződnek. Ezek az ún. felső szintű domain-nevek (TLD, Top Level Domain). Az USA-beli címek arra utalnak, hogy azok fenntartója milyen tevékenységet végez. Jellemző végződései pl.: .edu (oktatási intézmény), .com (kereskedelmi), .gov (kormányzati hivatal), .mil (katonai szervezet), .org (nonprofit szervezet), .net (hálózati ellátó központ), .int (nemzetközi szervezet). Előfordulhat, hogy felső szintű domain-nevet találunk olyan gép neve mellett, amely nem az USA-ban működik. Ez azt mutatja, hogy a gép üzemeltetői fontosabbnak tartják az intézmény típusát annál, hogy az mely országban működik (pl. a www.showder.com, www.demszky.net, vagy a linux.rulez.org nevű gépek Magyarországon találhatók.).
  • A "matav" az üzembentartó szervezet, cég megnevezése. A nagy intézmények sok számítógépet kötnek az Internetre: ezek a gépek mind egy egyedi domain-en, tartományon belül vannak. A domain név tehát az intézmény meghatározására szolgál; minden Internetre kapcsolódni kívánó intézménynek először is domain nevet kell regisztráltatnia az Internetet felügyelő szerveknél.
  • Az "altavizsla" pedig az illető egyedi gép neve - minden gép, ugyanúgy, mint minden felhasználó, saját (a domain-en belül egyedi) névvel rendelkezik a hálózaton. Ezt sokszor host-névnek is nevezik. A név eleje gyakran nem gépet jelöl, hanem arra utal, hogy milyen szolgáltatást (mail.matav.hu, irc.sote.hu, www.mkogy.hu, ftp.kfki.hu, stb.) veszünk rajta igénybe. Így például a www.symantec.com és az ftp.symantec.com ugyanaz a gép lehet.

A gépek azonosítóinak ezen alakja a betűket és szavakat kedvelő emberek kedvéért áll rendelkezésre, a gép elsődleges azonosítója valójában az IP-cím. A számok nevekre való lefordítását az ún. domain name serverek végzik; ez az egyes domain-eken belüli, általánosan elterjedt szolgáltatás. A név helyett mindig használhatjuk az IP-címet is - ez fordítva nem feltétlenül igaz.

Amikor az Internet szolgáltatásait használjuk, a valóságban nem közvetlenül számítógépek kommunikálnak más számítógépekkel, hanem számítógépeken futó programok kommunikálnak más számítógépeken futó programokkal. Az Internet a kliens/szerver modell alapján működik. Amikor tehát az Internet szolgáltatásait használjuk, akkor tulajdonképpen két programot veszünk igénybe: a klienst és a szervert. A kliensprogram az, amelyik a lokális terminálunkon fut, ez a program jeleníti meg képernyőnkön az információkat, fogadja a billentyűleütéseket és az egérrel végrehajtott műveleteket, valamint visszakeresi az igényelt információt a szerveren. A szerverprogram abban a számítógépes rendszerben fut, amelyik a szolgáltatást biztosítja. Várja a felhasználók igényeit, és a kliensek számára az információkat biztosítja. A legtöbb esetben a felhasználónak csak azzal kell törődnie, hogy miként működik a kliensprogram. Ugyanis ez az a program, amelyet használ, amellyel dolgozik, és a munka azon része, amelyet a szerver végez, láthatatlan számára. Az Internettel kapcsolatos feladatok végrehajtása során a háttérben valószínűleg több különböző szerver fogja az igényeinket kezelni. Ha valamelyik irat váratlanul hozzáférhetetlenné válik, akkor ennek valószínűleg az az oka, hogy egy olyan szerverrel próbáltuk meg fölvenni a kapcsolatot, amelyik éppen nem üzemel.

Egy számítógépen egyszerre több kliens- és szerverprogram működhet. Hogy ezek kommunikációja ne keveredjen össze, kapukat (portokat) használunk, melyeket szám vagy név azonosít.

A portok használata nem szabványos, de a legtöbb kiszolgáló úgynevezett "jól ismert kapun" (well known port) várja a kliensek felől érkező kéréseket. Az ábrán a Lotus.domino szerver konzol látható. A szerver egyszerre biztosít Web (HTTP) szolgáltatást a 80-as porton (ez annyira "well known", hogy ki sem írja), News (NNTP) szolgáltatást a 119-es porton, levelezési (POP3 és IMAP) szolgáltatásokat a 110 és 143 porton, valamint címtár-szolgáltatást a 389-es porton. A kliensprogramok a használt portok számát általában elrejtik a felhasználó elől, az esetek többségében a felhasználónak erről nem kell tudnia.

Kiterjedtebb hálózatokban két további fogalommal találkozhatunk.
Az alhálózati maszk (subnet mask) segítségével a rendszergazdák a helyi hálózatban egymástól elkülönülő alhálózatokat tudnak létrehozni.
Ha a hálózat nagy kiterjedésű, előfordulhat, hogy információ küldésekor gépünk nem ismeri a címzett gép címét. Ekkor fordul az ún. alapértelmezett átjáróhoz (default gateway), amely számítógép (vagy valamilyen aktív hálózati eszköz, pl. router) viszont ismeri más gépek és hálózatok címét, és a csomagokat továbbítani tudja.

Az oldal nyomtatásaA teljes modul nyomtatásaA teljes modul PDF formátumbanA teljes modul eBook formátumban

Fel